Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.11.a/3)

1958-06-26

r ~i* _ 4 _ 2./ a főiskolán, belül a párttal szemben álló tekintélyes tanárok meg­félemlítő hatása. Van a főiskolán belül ugyanis egy olyan csoport, mely nyilt vagy leple­zett formában igyekszik keresztezni a pártszervezet munkáját, különösen a hallgatók körében, ami főleg a tanári hatalom és tekintély alapjan tudnak megvalósítani. Ebben élenjárnak Adám Jenő, Bárdos Lajos, Nagy Olivér és még néhányan. Nagy Olivér pl. egy órán gunyoshangon megkér­dezte, hogy ki a KISZ tag? mert attól KISZ-es zenét kérdezünk. A párt­­vezetőség miután tudomására jutott úgy döntött, hogy ezekkel a tanárokkal a közeljövőben feltétlen beszélni iog* A főiskola pártszervezete ebben az évben elhanyagolta a politikai és ide­ológiai oktatást, arra számítva, hogy az állami oktatás ugyan is rövid időn belül megindul, de az erre vonatkozó határozatot csak december " végén kaptuk meg. így az ideológiai oktatás csak a jövő tanévben kez­dődik meg éa főiskolán. Politikai és ideológiai nevelő munka ilyenfor­­" mán csak a marxista tanszék tanárai által volt, mely a vártnál jobb eredményeket hozott. A tanárok és dolgozók körében azonban nem volt semilyen szervezett oktatás. Gyenge volt a pártszervezet agitaciós mun­kája is. Csapán egyes esetekben, november 7, április 4 és május 1 ünnep pék alkalmával, valamint két pártnap alkalmával végeztünk ilyen munkát. A május 1-e kivonulás előkészítését, illetve agitációját a szakszerve­zetre bíztuk és a szakszervezet segítségével 5o embert sikerült e - vonultatni. Az agitációs és propaganda munkákat tehát a kampányszeruség jellemezte, éppen ezért nem volt eredményesés hatásos* A főiskola helyzete: A KISZ szervezet 1957 áprilisában alakult meg a pártszervezet kezdeményezésére 7 taggal, a KISZ-nek jelenleg 7 agj van. Annak ellenére, hogy a KISZ tagság jelentősen megnovekdett a a szervezet nem végzett jó munkát. Nem tudta kiépíteni a kapcsolatait a főiskola ifjúságának többségével. Ebben a főiskola KISZ tagságúnak ként a KISZ vezetőség gyengeségének és kényelmességének volt szerepe, valamint a főiskolán kompromitáló és destruáló erők agyar nt szerep játszottak. A KISZ szervezet egyik oldalról rendelkezett olyan ^eltetel melyek a KISZ munkáját elősegíthették volna, igy P1* a K k kapta a faliújság szerkeztését, a hallgatók külső zenei ven' vényeken valé szerepeitekét. Segítettük a KISZ Bservezetet ipari Üzemek KISZ szervezeteivel a kapcsolat felvető e ® a főiskolán helyiséget biztosítottunk a KIÍ.Z szervező ft V 7I - --­___a______________................................................... ..... *__

Next

/
Thumbnails
Contents