Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.11.a/3)
1958-06-26
Kiegéazi. _t_ő a Képzőművészeti Főiskola jelentésűhez., A Képzőművészeti Főiskola pártszervezetének jelentésére9/egyeter a pártszervezet előtt álló feladatok megjel lését jónak tartjuk. E kiegészítésben csak arra szorítkozunk, hogy az ellenforradalom utanx j helyzetet ismertessük a jelenlegi helyzet jobb megértéséhez. 1./ A főiskolán aktiv ellenforradalmi tevékenység folyt, fegyveres ellenállás 1956 októbere és november 4-e között. Ezen idő alatt az akkor megalakult "forradalmi bizottság el ,avoli o - ta afőiskoláról a kommunista igazgatóhelyettest, vel-e együtt meg három elvtársat. Ezt a helyzetet súlyosbította az is, hogy a volt MEP tagok egy része teljes passzivitásba vonult, hot eg esek az ellenforradalom oldalára áltak. Ilyen körülmények között 1957 márciusában alakult meg a pártszervezet. A legfontosabb feladatuk a tagszervezés volt. Az iskola év befejezéséig a pártszervezet tevékenyésge bárnem volt előre tervszerűen meghatározva főfeladatának tekintette LM? tanárokkai és külön a hallgatókkal való beszélgetést. Unnék következtében a párttagság számbelileg növekdett. Az ifjúság körében elvi vitákat rendeztek /forradalom, ellenforradalom, naoranalizmus, stb./ melynek következményeként a helyi KISZ szervezet is Megkell1 jegyezni itt, hogy e feladatok megvalósításában a párttagság csak kis része vett részt, a többi elvtársak passzívak voltak* 2./ Az elért eredmények mellett sok nehézséggel kellett a helyi pártazervezetnek megbirkózni. Elsősorban a pártszervezeten beiül tervszerű, hanem "ad hók" munka folyt. A taggyűléseken személyi v folytak, amelyet Ék elvtárs helytelen titkári módszere okozott mely „agyban akadálya volt a politikai munka kiszélesítésének a p r - szervezeten belüli meglévő problémáknak. Az iskola vezetése és a he 1 i pártszervezet között sem volt jó a kapcsolat., a fent emli belső viták következeiében. A vezetésben nem volt e®'®Wen ta sem az igazgató tanácsban pedig 2 a lo-hez volt a párttagok . !......—í------1