Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.11.a/3)

1957-12-12

|gyea párt alapszervek hoznak alapezabályellenes hataroza-1958.-ban nehéz gazdasági helyzetben vagyunk, csak úgy tud­juk megoldani, hogyha a tömegek tisztában vannak vele, hogy csak a dolgozok verejtékez munkájával lehet megoldani, Tárkony! olvtárs: A határozatok általában magába foglalják azokat amit évek óta elhatározunk. Az volna helyen ha az agitácios inunk; val kapca ólat bán végre ia lenae hajtva. iőst. hogy a termelésben vagyok, jobban a fizikai dolgozók között latom mennyire fontos a pardon kívüliekkel való érintkezés. Sokszor vetnek fel ol an kérdéseket amire nem tudok mit válaszolni, tudom igazuk van az ©Ívtársaknak. Amikor az illető dolgozónak megfelelő választ adunk, akkor az illető dolgozó megnyugszik, ^zt a területet a múltban elhanyagoltuk. Az agitéciós munkát v gro kell hajtani, elsődleges par10nleiviilinkkel való foglalkozás. Az ellenforradalom hőDögéivel szemben sok hibát követtünk el, mert ezeket n vállalattól eltávolítottak és a munka­könyvébe azt Írták be, hogy hozzájárulással kilépett. Az értelmiség között végzett politikai munkával knpcsolat­­f\ tan azt a kérdést nem látom, hogyan tudjuk a munkátőrületen megállapítani melyik az ellenséges réteg, nem fogja magát felfedni. > Sovinizmus, antiszemitizmus kérdésé: az ellen.1 orradalom óta igen erősen lábrakapctt. Helyesnek tartanám, ha az ellenforradalom után tényekkel bizonyítva olyan brossuráb adna ki a Pártközpont amely ezzel a kérdéssel részletesebben foglalkozna, nincs elég érv amivel a képzettebb tagok is tudnának érvelni. *^zó van arról, hogy pártonkivüliek is betölthetnek minden funkciót a'pártfunkció kivételével. A nélkül, hogy szektásnak érezném magam sok esetben nem találom helyesnek ezt a kérdést. Az a sok gazdasági bűn­cselekmény ami az utóbbi időben van az is hozzájárul, hogy nem megfelelő emberek lettek a helyükön hagyva. Ha ezeken a helyeken megfelelő párt- mberok lettek volna non tódultak _ volna ölő ilyen hibák. Horn szeretném ha átesnénk a lónak a másik oldalára. Ilyen dolgok előfognak fordulni, ha nem megbízható párttagokat fognak -egyes beosztásokba helyezni, Dénielnó elvtársnő: Először voszok részt :B. ülésen megtiszteltetésnek tort­tom. Az anyaggal általiban véve azért értek gyet, mert olyan pozitívum amivel az elmúlt időb n nem igen találkoztun) Amikor az anyagot niogk -ptain, nem tekintettem receptnek, ha­nem agy irányvonal amit a saját területünkre alkalmazunk, igen sok. hasznos, jó dolgot tudok IdLv írni. Hálunk nagy probléma a pártélot hiánya. A pártélet hiányát az agitációa, munka liiányában látom. Eddig ilyen konkrét segítséget nem kaptunk. Végh elvtársi Köszönetét mondok, hogy a PB. ülésre meghívtak minket. József A javaslattal egyetért k. Arról szeretnék beszélni, ho y ezek s javaslatok levannak fektetve nálunk megy ia. Mi vállalatunk a Hidépitő igen nonéz helyzetben van, azért kiépítettük a propagandista csoportot akik az egész or­szágba ut znak és a kommunistáknak ott tartanak*elő dósokat. Annak dacára kévésem vagyunk kommunisták a váll 1 tnál azért a dolgozóknak nagyobb része megértette az idők szavát, szeretik ha lemegyünk közéjük és a kapcsolatot tartjuk velük Minden hónapban egyszer klubestét tartunk a párt és a KISZ* szervezőt. Minden hónapban van termelési értekezlet oda is minden al­kalommal leküldünk elvtáraakat aldLk a termelési értekezletet ellenőrzik és ami pan sz felmerül azt elintézzük. Azok a | dolgok úgy néznek ki, hogy nem nagy dolgok, mégis nagy dolog, mett a termolésb n megmutatkozik, f I I ---------------------------------^ -?. *- .. ._____________________________________________________________—............... *___-i°­­" 5^.. I

Next

/
Thumbnails
Contents