Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.11.a/1)
1985-02-16/1
r fellllll RMMIIII! ^- 104 -A párt és gazdasági vezetés együttműködésének eredményeként a pártszervezet a gazdaságpolitikai tevékenység irányitását és ellenőrzését az előbbiekben meghatározott célok teljesítésének és végrehajtásának rendelte alá. Különös hangsúlyt fektettünk a funkcionális és ágazati irányitó szervekkel, valamint a vállalatokkal kialakított munkakapcsolatokra,és ezeket igyekeztünk politikai sikon is szélesíteni és erősi teni. A Volán Vállalatok Központja megalakulása óta eltelt egy esztendő tapasztalatait irányitó hatóságunk és a Volán Vállalatok Központi igazgatótanácsa is kedvezően értékelte. Pártszervezetünk legutóbbi beszámoló taggyűlésén megerősítette, hogy az átállás alapvetően jól, a vártnál kedvezőbben és zökkenőmentesebben megtörtént, a gazdasági épitőmunka 1984-ben eredményes volt:- Lényegében kialakultak az átirányítás, a szervezet és a működés szervezeti—politikai feltételei,- az uj hatáskörből és funkcióból adódó feladatok az egyes munkaterületekre világosan és egyértelműen meghatározásra kerültek;- kialakult a tervszerű munkamódszer, munkastílus;- egy-két egyedi esettől eltekintve megszűnt az átszervezés időszakában jelentkezett személyi-egzisztenciális elbizony talanodás. Mindezeket összegezve megállapítható, hogy a VOLÁN Vállalatok Központja megszerveződésének korszaka lezárult. A szervezet dinamikus, működőképes, alapvető funkcióit betölti és a ' továbblépés, fejlődés feltételei biztosítottak, mely egyben követelmény is a szervezettel szemben. A párt és gazdasági vezetés az elkövetkező időszakban a kerületi VB előtt ad számot az elmúlt időszak tevékenységéről. í---- -—----r * •ük i ICA____■_________________________________________ - ....... li————J1 I