Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.11.a/1)

1975-02-15

■ ■ i— 1 "^j- á8 -Az, hogy a szocializmus egyenlő a munkáshatalommal, nem kiagyalt elv, dogma, ezt egyedül a munkásosztály tudja megvalósítani. Erről nem kell töhhet it mondani. Az, hogy jövőnk húsz ev múlva milyen lesz, azon múlik, hogy a ma húszévesek akkor milyenek lesz­n. ok Minden állásfoglalás lehet jó és rossz. A KB irányelveihez a VI. kerület is hozzáfűzött információkat. Azonban minden állásfoglalás annyit ér, amennyit végrehajtanak belőle. S ezt úgy erzem ebben az országban nem árt újra és újra hangsúlyozni. Dolgozni kell a leg­jobb állásfoglalások és irányelvek mellett is, ezeket az állásfog­lalásokat és irányelveket át kell ültetnünk a gyakorlatba, és első­sorban nekünk, kommunistáknak. Takács Lászlóné elnök: Kedves Elvtársak! Most egy óra ebédszünetet tartunk, és utána folytatjuk a hozzászólásokat. Mielőtt a hozzászólásokat folytatnánk, javasolom a PártértekezJet­nek, hogy a vitát T órakor zárjuk le és azok az elvtársak, akik nem kaptak szót, hozzászólásukat Írásban adják le, újonnan megvá­lasztott pártbizottságunk azokra válaszolni fog. Kérem a Pártértekezletet, lia a javaslattal egyetértenek, kézfeleme­léssel szavazzanalt. A javaslatot egyhangúlag elfogadták. Ebédszünet után az értekezlet folytatja munkáját, Sarlós István elvtárs leér szót. Kedves Elvtársak ! * A Párt Központi Bizottsága és a Budapesti Bizottság nevében üdvözlöm az Elvtársakat. A VI. kerületben működő pártszerveknek, azok tagjai­nak, a vállalatoknál működő dolgozóknak és a kerületi lakosoknak jó erőt, egészséget kívánok ahlioz a munkához, ami 1975-hen mindnyájunk!a vár, és ahhoz a még több munkához, amelyeknek megoldását 1976-ban és azt követő időszakban várják tőlünk. | __ _J- V --- - — —

Next

/
Thumbnails
Contents