Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.11.a/1)

1970-10-17/1

I — * 1- 48 -Uj problémaként jelentkezik az óvódéi elhelyezés* Tiz esztendőn keresztül a bölcsődékben nem tudtuk elhelyezni a gyerekeket* Kor­mányzatunk azon rendelet®, amely bevezette az anyasági segélyt, csökkentette bölcsödéi gondjainkat, ugyanakkor olyan nagytömegű, ovódai igények jelentkeztek, melyeket a rendelkezésünkre álló eszközökkel nem tudunk kieglégiteni. Habár 7*5 ezer Ft-ba kerül a tanácsnak minden bölcsődés gyerek, kénytelenek vagyunk fejlesz­teni ovódai hálózatunkat, hogy azokat a szülőket, akik ovóda-hi­­ány miatt nem tudnak munkábaállni, fel tudjuk szabadítani gyer­mekük gondozása alól* Ezt a IV.ötóves tervben megfelelően előirá­nyozzuk, persze a szükségletek ós az anyagi erők figyelembevéte­lével* Szeretném felvetni egészségügyi ellátásunk kérdését is. Elérkez­tünk oda. hogy kerületünknek az a szakorvosi rendelőintézete, amely több évtizede szolgálja a lakosságot, elégtelennek bizonyul. Az épület kb* 160 esztendős, és úgy minősítették, hogy tovább fenn­tartani nem lehet. Ez 50 milliós nagyságrendű problémát vet fel* Bár ez a IV.ötéves tervben sehol nem szerepel, látszik azonban lehetősége annak, hogy az uj SZTK rendelőintézet létrehozásának feltételeit megteremthetjük* Bizonyosan észrevették az elvtársak, hogy sokszor használtam azt a szót "amennyire lehetőségeink meg­engedik". Szándékosan tettem ezt, mert Bakos elvtárs beszámoló­jában is volt arról szó, hogy a kerület vállalati, üzemei és in­tézményei, a kerületi ifjúsági tábornak a létrehozásáért komoly anyagi áldozatot vállaltak* Őszintén megmondom, ha kerületünk 250 üzeme, vállalata ós intézménye a jövőben is segíteni fog, ezek a lehetőségek egyre reálisabbá válhatnak* Emlékszem egy budapesti értekezletre, ahol arról volt szó, hogy ha a budapesti vállalatok és intézmények a tanácsok számára fej­lesztési lehetőséget biztosítanak, akkor ezzel tulajdonképpen sa­ját dolgozóik életkörülményeit is javítják* A kerületi pártértekezlet befejezése után a kerületi Pártbizott­ság ós a Tanáos tervezi egy olyan megbeszélés létrehozását az üzemek, vállalatok, intézmények vezetőivel, ahol kérni fogja a kerület ilyen irányú gondjainak enyhítéséhez a segítséget. Mi már sok kérdésben, sokszor találkoztunk kerületünk vezetőivel, ós minden gondot megoldottunk* Biztos vagyok abban, hogy ez a tervezett megbeszélésünk is eredményes lesz, hogy mindannyian azon leszünk, hogy az MSZMP irányelvei, a IV.ötóves terv cél­kitűzései minél hatékonyabban megvalósuljanak* Elnökt A küldöttértekezlet vitáját bezárom és felkérem Dr. Bakos zsigmond elvtársat, hogy a hozzászólásokra a válaszát adja meg. Pr*Bakos Zaigmond Tisztelt Pártértekezletl Kedves Elvtársak! Az elhangzott 21 felszólalás összefüggése, tartalma és jellege felment attól, hogy egyenként .reagáljak az elhangzottakra. 1.... * —I ____■* .____.______________- __________________________________________________________________________________________________—.............. "

Next

/
Thumbnails
Contents