Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.11.a/1)

1962-10-07

r ~"~l-21-mellett szükségesnek tartjuk azt, hogy a jövőben a Budapesti PB. az egyes szakterületek problémái ügyében konzultáljon velünk s, hogy felszámolja az időnként még jelentkező át nyúlást a kerületi szervek feje felett. A Budapesti Pártbizottság feladatának tekintjük a harcot azok ellen a vezető állami szervek ellen is, melyek ma sem tartják ke az ügyek intézésénél a kötelező pártszerü utat. Sok kérdésben kellene még állást foglalnunk, de úgy gon dőljük hogy ezt a pártértekezlet résztvevői és felszólalói fogják megtenni. Sok a gondunk és a problémánk, mert szétágazó az a terület amelyen dolgozunk, s mert a növekedés - ez természetes - gonddal, problémákkal jár. A múltban sikerült helytállnunk, mert minden ol­dalról sok segítséget kaptunk, s ezért tudtunk most sok sikerről be­számolni. A beszámoló egyes részeinél jeleztük problémáinkat a a teen­dőkre is utaltunk. Kérjük a pártértekezlet résztvevőit, hogy a ha­tározati javaslatunkat tekintsék úgy, hogy abban rögzítettük jövő­beni teendőink fő vonalát, melyre majd felépülnek a konkrét tervek. Kérjük, hogy a beszámoló és a javaslat fölötti együttes vitában párt­­szervezeteink küldöttei a munkánk jövőbeni megjavításához adjanak segítséget és útmutatást. / I . L— ‘ ------ ' i

Next

/
Thumbnails
Contents