Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.11.a/1)

1962-10-07

r n Az elmúlt 3 év alatt 34-55 %-al emelkedett kerületünkben a pártoktatásban résztvevők száma, s mig 1939-ben 5«4oo, 1961/62-ben már 8.35° lő tanult. A fejlődés főként a szakosított oktatás irányában jelentke­zett. A politikai gazdaságtanban resztvevők száma másfélszeresére emelkedett. Különösen nagy volt az érdeklődés a filozófia iránt azoknál az intézményeknél, ahol nagy számban értelmiségiek vannak. Megnőtt az érdeklődés a politikai oktatás iránt a pártonkivüliek között is. Mig 3 évvel ezelőtt az összhallgatókhoz viszonyítva 39 %-os volt a részvételük az 1961/62-es oktatási évben ez az arány már 36 7.-os lett. Az 1958/39-es oktatási évben 2 loo, 1961/62.-ben 4 63o pártonkivüli *ett részi; az oktatásban. Ennek az éremnek van egy másik oldllá^^lSgy sok esetben a párttagok kivon jak ma­gukat a tanulás alól. Ezen céltudatos munkával kellene segítenünk, hogy elérjük^párttagjaink zöme vegyen részt továbbképzésben. Az oktatási munka tartalmi irányításában ma már több rugal­masság tapasztalható a PB. részéről, mint néhány évvel ezelőtt. Nem ragaszkodik a sémákhoz, hanem figyelembe veszi az egyes területek és rétegek felkészültségét és speciális igényeit. így a külkereske­delemben dolgozok részére gazoaságpolitikai tematikát dolgoztunk ki, a Gyermeklélektani Intézetnél főleg pszichológiai kérdésekkel kapcsolatos témákat dolgoztak fel, kulturális intézményeinkben /Műdősz, Bábszínház, Opera,/ esztétikával foglalkozó konferenciákat szerveztek. Meg kell állapitanunk, hogy sok nehézséget okoz az, hogy a pártoktatas formái és módszerei nem sokat változtak az elmúlt évek során. A formáknak, kereteknek és a témáknak is jobban kell igazodniuk a résztvevők színvonalához, érdeklődési köréhez és napi munkájához. Jelentős segítséget nyújtottak a propagandisták munká­jához a PB. által tartott előadások és propagandista konferenciák, továbbá az a módszer, hogy a vezető propagandistákat időközönként meghívták az aktiva értekezletekre és egyéb fontos tájékoztatókra. Az itt szerzett tapasztalatokat a propagandisták igy feltudták hasz­nálni munkájukban. \ <P.3 ________ ^ I __* * ~ - .... ....... --- - ——J

Next

/
Thumbnails
Contents