Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.11.a/1)
1959-10-17 - 1959-10-18
Határozati javaslat Az MSZMP. VI. kerületi Pártbizottsága az alábbi határozati javaslatot terjeszti a küldöttértekezlet elé: A Pártértekezlet az előterjesztett beszámoló é3 vita alapján megállapítja, hogy kerületünkben a lelépő Pártbizottság irányításával - az országos helyzethez hasonlóan - jelentős eredményeket értünk el. A politikai, gazdasági és kulturális élet konszolidálása terén elért sikereink a párttagság és aktivisták öntudatos és fáradhatatlan munkájának köszönhetők, mellyel a Központi Bizottság határozatait a kerület és alapszervezetek sajátosságainak megfelelően igyekszik végrehajtani. A Pár tér ke kéziét megállapítja, n kerület kommunistáinak a pártszervezetekben és a tömegszervezetekben, elsősorban a szakszervezetekben es a KloZ-bon dolgozó párttagok segítségével sikerült.elérni, hogy a pártvnlcivüiick széles tábora egyetért pártunk politikájával. Ennek eredményeként a kerület termelő üzemeiben, a vasútnál, a szövetkezetekben a KB. 1959 március 6-i határozatában foglalt célok elérése érdekében a dolgozók túlnyomó többsége csatlakozott a kongresszusi munknversenyhez. Az eddig elért sikerek biztatok. Hasonló jó eredményeket értek el a bel- és külkereskedelmi vállalataink. Igen jelentősek azok az eredmények, melyeket kulturális intézményeink, --.-v-v eri^házninlc és főiskoláink, pártunk rnüv l"'1.' -í j--í irányelvei végrehajtása érdekében tettek. Úgyszintén jelentősek a tudományos kutatóintézeteink eredményei. A Pártértekezlet megállapítja, hogy kerületünkben elért eredmények biztatóak, ue még csak kezdeti eredmények. 1__ — I ___* ...................................................................................................................................................................................................... -............................... g__ r “i*