Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.10.a/11)
1984-05-03
Ma már az óvodásoktól a nyugdíjasokig valamennyi réteg számara művelődési, szórakozási lehetőséget nyújt. 1981-től a ház neve is tükrözi o funkcióbővülést. Lehetőségeit az épület méretei, válamint a személyi és anyagi feltételek szűkössége erősen korlátozzák. 1975-től ennek ellenére jelentős változások történtek a személyi, tárgyi feltételekben: 1975-ben 2 fő, 1979-ben 4 fő, 1983- ban 9 fő dolgozott főállásban. Az intézmény programjai jól alkalmazkodnak a változó művelődési, szórakozási igényekhez. Ezt segítette elő az 1982-es nagyszabású felmérés, melyben a tanulóifjúság elvárásait,szokásait tór- X" képezték fel. Ezt követően a tapasztalatokat figyelembe véve formálták tevékenységüket, programstruktúrájukat. Ugyanakkor egyre szembetűnőbb a ház azon törekvése* mely az igények kiszolgálásán túl az érdeklődés felkeltésére, az ízlés formálására, az igényos, tartalmas szórakozási lehetőség biztosítására irányul. 1982-ben az épület berendezéseinek, termeinek funkcionális átcsoportosításával új nyitott szemléletű, karakterű intézményt hoztak létre. Jól és gyorsan követték az 5 napos munkaós tanítási hétre való áttérés következtében megváltozott lakossági - tanulói ezabadidő-szorkezotet is. 1982-től a ház naponta /szünnap nélkül/ 8-22^-ig működik. A nyitottság követelményének., a munkatársak semlóletének teljes átalakításán kívül /információkészség, gazdaszemlélet a ház működtetése terén, vendéglátói attitűdök kibontakoztatása, kultúrát ajánló és közvetítő szerepek/ a ház használati rendjében is történtek változások. Minden olyan programot a házon kívül helyeztek el /általános iskolákban/ terembérlet segítségével, Hmoly bármely terem használatát kizárólagossá tenné a házban, így új helyre kerületek pl. a tanfolyamok, a kiemelkedően tevékenykedő Dósi H-ubor Képzőművész Kör pedig önálló telephelyen foglalkoztatja a 2oo fiatalt. A megüresedő helyeken olyan programokat fogadnak és szerveznek, amelyek a látogatók ötleteiből bzülettek, bárki részt vehet bennük és o rendelkezésre álló tereket optimálisan használják ki. Ilyen a biokultúra klub, a világ népei klub, india klub, zenei programok, filmvetítések, stb. tata j 2 .. — ■ - ^__******** r n- 9 -