Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.10.a/11)

1984-09-06

r n Beszámoló a Helikon Kiadó munkájáról, különös tekintet lel speciális feladataira A művelődési miniszternek a pénzügyminiszterrel egyetértés­ben hozott 66.092/1981. sz. határozata alapján az Európa Könyv­kiadó Helikon Osztálya 1982. január 1-én Helikon Kiadó néven önálló kiadóvá alakult, amelynek profilja: szépirodalmi és tár­sadalomtudományi müvek igényes, ill. különleges kivitelű meg­jelentetése. Az alapítást az indokolta, hogy az ilyen jellegű kiadványok iránt az elmúlt évtizedben megnovekedett az olvasó­­közönség igénye, szükségessé vált, hogy az átlagosnál szebb ki­vitelű könyveket gondos gazdasági mérlegeléssel, a vásárlók számára elérhető áron egy önálló, csak erre a feladatra kon­centráló, felkészült kiadói műhely jelentesse meg. A Helikon Kiadó feladata A Kiadó tartalmi, gazdasági feladatait, szervezeti fel­építését, működési feltételeit közvetlenebbül a Művelődési Minisztérium Kiadói Főigazgatósága határozta meg. A Kiadó fel­adatává tette, hogy profiljának megfelelően a művelődéspolitikai, .cóJLpjk megvalósitásában vállaljon részt, ; « olyan müveket jelentessen meg, amelyekkel kielégítheti az olvasó­közönség valós és jogos, de eddig kellő figyelmet nem kapott igényeit, ösztönözzön kivánatos versenyre az ismeretterjesztés­ben és a művészeti kiadásban, pótoljon bizonyos hiányokat olyan területeken, amelyek a kiadás jelenlegi szervezetében határeset­nek minősülnek, egyik kiadó főprofiljába se tartoznak. Gazdasági feladatát abban jelölte meg, hogy a Kiadó az érvényes gazdasági szabályozók figyelembevételével önfenntartó legyen, tevékeny­ségéhez dotációt neu kap, önfinanszírozását már az első évben biztosítania kell. Szervezetét tekintve pedig kis létszámmal, voltaképpen adminisztrációs apparátus nélkül működjék. Q fcr —: —1

Next

/
Thumbnails
Contents