Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.10.a/10)
1985
e/ Céltudatosabb, színvonalasabb munkával erősítsék befolyásukat a középiskolások, az egyetemi-főiskolai hallgatók, a pályakezdő értelmiség és a munkásfiatalok körében. f/ A nagy rendezvények, akciók szervezése mellett munkájukban kapjon nagyobb hangsúlyt az egyes KISZ-tagokkal való közvetlen foglalkozás, a személyes politizálás. g/ Kádermunkájuk során érjék el, hogy az alapszervezeti titkárok és vezetőségek tagjai körében minél többen legyenek, akik hosszabb ideig vállalják a munkát. FelkészitésOkre, továbbképzésükre fordítsanak nagyobb figyelmet, javítsák a KISZ-vezetők, aktivisták vitakészségét, szakismeretét. h/ Továbbra is segitsék a veszélyeztetett és a nevelőintézetekben élő fiatalok életkörülményeinek javitását, önálló életkezdését. i/ A KISZ-szervezetek nevelőmunkájuk színvonalának javításával járuljanak hozzá a párt utánpótlásának neveléséhez. Mindenekelőtt az eddiginél több munkásfiatalt, pályakezdő értelmiségit, egyetemi-főiskolai hallgatót és középiskolást ajánljanak a párt soraiba. j/ Javítsák együttműködésüket az állami, gazdasági és társadalmi szervekkel, szervezetekkel. A feladatok összehangolásával csökkentsék a szükségtelen párhuzamosságokat. Magyar Úttörők Szövetsége Budapesti Elnöksége és szervezetei a/ Az uttöroközösségek programjainak kialakításában érvényesüljön jobban a gyerekek véleménye, érdeklődése. Tegyék nyitottabbá az úttörőcsapatok munkáját, biztositsanak több vonzó | és értelmes cselekvési lehetőséget. T -I r n- 7 -