Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.10.a/10)
1985
r n SZAKSZERVEZETEK ORSZÁGOS TANÁCSA SZIGORÚAN BIZALMAS! IFJÚSÁGI BIZOTTSÁG Készült: 22 példányban PT0/603 Kérjük az anyagot az ülésteremben hagyni! JAVASLAT a szakszervezetek ifjúsági munkájának továbbfejlesztésére A SZOT legutóbb az 1983. júniusi ülésén értékelte átfooóan a szakszervezeti mozgalom ifjúsági munkájának helyzetét, és állást foglalt a fejlesztésről. Leszögezte, hogy a dolgozó ifjúsággal való foglalkozást a szakszervezeti munka szerves részének kell tekinteni, ezért a mozgalom minden eszközét fel kell használni az ifjúsági munka megújítására. A teendők három fő területeként jelölte meg: a fiatalok bevonását a gazdasági épitömunkába, sajátos érdekeik érvényesítését az életszinvonal-politika megvalósításában és a tervszerűbb nevelő-szervező munka feltételeinek kialakítását körükben. Ezek a feladatok a jelenlegi körülmények között is helytállóak, megvalósításukhoz azonban megfelelő feltételeket szükséges teremteni. Az elmúlt évtizedben hozott határozatok megvalósítása összességében kedvező változásokat hozott, de számos területen nem járt a kívánt eredménnyé.).. Jelentős lépés volt a szakmunkástanulók körében a tanulói alapszervezetek létrehozása, tevékenységük feltételeinek fokozatos megteremtése. Kevesebb az eredmény a dolgozó fiatalok körében. A körükben végzett munka számos helyen ós vonatkozásban megrekedt a bizottsági keretek'között, nem vált érdemi befolyásoló, aktivizáló erővé. T : ^ : . _l — —----— ■ ——--------* — ' ■ ' ''R