Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.10.a/10)
1985
F —I totón belül rendkívül aránytalan a feladatvállalás. A jó átlag aktivitást egyesek többszörös túlterhelése révén érik el. A tagság egy része a teljesség igénye nélkül vesz részt a mozgalmi munkában, sok feladat alól kimentik magukat.- A KISZ szervezettsége stagnál vagy csökken. A szervezetből való távolmaradás okai hasonlóak az előbbi fejezetben megfő - galmazottakhoz. Többnyire a kiegészítő jövedelemszerzés, a munka melletti továbbtanulás időigényessége, valamint családi okok /egy vagy több kisgyerekkel való foglalta zás/ azok, amelyre hivatkoznak.- A KISZ-szervezetek többségénél a munka politikai jellege háttérbe szorult. Esetenként mintha maguk a KISZ-vezetők is szégyellnék a politikai jelleg megjelenítését és csak közvetett « módon, áttételesen viszik be a "politikát" a különböző munkaformákba.- Több jelentés is tartalmazza, hogy az egyes KISZ-szervezetek nem kapnak kellő útmutatást vagy eligazítást mozgalmi munkájukhoz sem a helyi irányitó pártszervezettől, sem a kerületi KISZ Bizottságtól. Vagy ha kapnak is nem jut el hozzájuk a kellő módon illetve nem tudatosul.- Az utóbbi években a KISZ fiatalok mozgósító ereje, hatása a KISZ-en kívüli fiatalokra csökkent. A fenti — kétségkívül jelentős - tendenciák mellett mindenképpen rögzítenünk szükséges, hogy vannak változatlanul magas színvonalon dolgozó KISZ-szervezetek, ahol élénk, vagy esetleg még javul is a mozgalmi munka az az-iránti érdeklődés, a munka színvonala. Ezekről azonban a közvélemény viszonylag keveset tud. A KISZ-szervezetek eredményeikről - talán egy tévesen értelmezett szerénységből - szemérmesen hallgatnak. Mig mások - ós itt főként az ellenséges beállitódásuakra gondolunk - teli torokból a "negativ-hir pszichózist" ügyesen felhasználva járatják le az ifjúsági szövetséget. L; :------------^1