Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.10.a/10)

1984-11-14

l« — '*^1- 8 -Lényeges előrelépés tapasztalható a vendéglátóiparban is a szerződéses,'illetve a jevedelemérdekeltsógű üzemeltetés terén. A pártszervezőtok bekapcsolódása a helyi érdekeltsógi rendszer kidolgo zásába eltörő módon, szí i.voualon éa mély cég­ben valósult Jog. A szakszervezeti szervek és a demokratikus fórumok növekvő aktivitással és javuló felkészültséggel vesz­nek részt ebben a munkában. d/ A népgazdasárfö egy önsúlyi, holyzetének javításával összefüggő^ tapasztalatok A kerületi termelő vállalatok exportja az elmúlt öt év során számottevően non emelkedett* Ezen belül azonban igen differenciált n kép. A termékszerkezet érdemi változtatásié­nak hiánya miatt csökkent a kivitel n tanácsi vállalatoknál, és egyes szövetkezeteknél, míg más szövetkezetek - így a Mátraplast, Hü-Tox, RFNOVA - jó eredményeket értele el. A nyomdák közül a Kossuth Nyomda emelte dinamikusan kivitelét, A kerületi kivitelező építőipar közvetlen exportja nem váltotta be a hozzáfűzött nagy várakozást. A kezdeti felfutás után 1983-ban már visszaesett, de nagyságrendje így io jolon­tős, közöl 3 milliárd forint. A tapasztalatok szerint vannak további lehetőségek, de lényegesen javítani kell az ajánlati munka én a szervezés színvonalát, a vállalatok közötti együtt­működést, A tervező vállalatok a tőkés exportjukat évről-óvro dinamikusan növelték, mintegy 690 millió forint tőkés exportot értek cl igen kedvező jövedelmezőség, és minimális importrá­fordít ás mellett. /IliZTI, UVATERV/. A fuvarozó vállalatok in emelték konvertibilis bevételeiket. /MAHART, VOLÁN 1., VOLÁN Pl./. Az importtal való takarékosság területén - a helyzet szülte kényszerből fakadóan is - jó eredmények születtek. Ez főleg a kereskedelem területére jellemző. A nagykereskedel­mi és TEIÍ vállalatok inpert átterelő és termeltető tevékenysé­ge deviza megtakarításokat eredményezett. /OMICER, VEGYTEK, TEMAFORG/ /fö , U 7 I ^ — —- —

Next

/
Thumbnails
Contents