Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.10.a/10)
1981
r n Táj ékoztató a lakóterületi-körzeti pártszervezetek munkájáról, tevékenységük tapasztalatairól A munkacsoport tagjai beszélgettek az alapszervezetek vezetőségeivel, pártcsoportbizaimiakkal, a HNF körzeti bizottságok és a Vöröskereszt alapszervezetek vezetőivel és néhány tanácstaggal. Tanulmányoztuk a beszámolótaggyülések anyagait és az alapszervezetek munkaterveit. A beszélgetések során különös figyelmet fordítottunk arra, hogy milyen a körzeti párttagság hangulata, politikai közérzete. Az összegezett tapasztalatok alapján megállapítottuk, hogy a Pol.Biz. 1981. szeptember 1. határozatának, illetve a KB 1982- ben kiadott "Utmutató"-nak 1982-ben a kerület összes pártalapszervezeténél taggyűléseken történt megvitatása, egyrészt ráirányította a munkahelyi párttagság figyelmét a körzeti pártszervezetek tevékenységének jelentőségére, másrészt azáltal, hogy egyértelműen meghatározta ez utóbbiak helyét és szerepét jogait és hatáskörét a körzeti pártszervezetek életében fellendülést, pezsgőbb szervezeti élet eredményezett, illetve a körzeti párttagság körében egy felfokozott várakozást váltott ki. /Megjegyezzük, hogy ez utóbbi á későbbiekben kifejtendő okok következetében alaptalannak bizonyult/. Az időközben a nemzetközi és hazánk belső helyzetében jelentkező gondok és problémák - többek közt a szocializmustól idegen jelenségek és tendenciák amelyek izgatják,irritálják a párttagságot-, a nyugdijak reálértékének -, illetve a nyugdíjasok /egyes rétegek helyzetétől függő differenciált/ életszínvonalának csökkenése a párttagság döntő többségét nagymértékben aggasztja és politikai közérzetét, hangulatát negatív irányba befolyásolja. Ez kifejezésre jut egyrészt abban, hogy mind többen ós egyre türelmetlenül kérik "követelik'’, hogy a párt a koimány, az illetékes szervek tegyenek az eddigieknél hatékonyabb intézkődéseket az ismert anomáliák megszüntetése, vagy mérséklésére, illetve felvetik a felelősség kérdését az kialakuló helyzetért. I. . ^ I