Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.10.a/10)
1979
r n- 2 -Ez gátolja a szakszervezeti szervekben dolgozó párttagokra vonatkozó döntések és az irányitó szakszervezeti szervek álláspontjának összehangolását, a zökkenőnentosebb munkát® Határozott fejlődés tapasztalható a KISZ paritányitásában® Szervezeteink túlnyomó részében lényeges feladatnak tekintik az ifjúsági szervezet politikai jellegének, tekintélyének erősítését, működésűk segítését® Megvalósul a pártszervezetek túlnyomó részt politikai és közvotlen irányítása® Eltérő következetességgoi és igényességgel ugyan, de állast foglalnak a KISZ szervezet éves munkájával, az akcióprogramba építendő feladatokkal kapcsolatban® A pártszervezetek állásfoglalásai mind teljesebb mértékben veszik figyelembe az általuk irányított ifjúsági szerveset adottságait, feltételeit, őzért a KISZ szervezet számára adott pártmegbizatások szervesebben és határozottabban kapcsolódnak a munkahely, a kollektíva előtt állé feladatokhoz® A KISZ tagok egyéni értékelését megelőzően nlnpszervezeteink jelentős része már állást foglal taggyűlésen a KXSz-es párttagok munkájának megítélésében, ezzel is hangsúlyozva n KISZ-ben végzett munka pártmegblzatás jellegét® A közös erőfeszítések hatására KISZ alapszervezetolnk mind nagyobb szerepet vállalnak a párttaggá nevelési, ajánlási feladatok nogvalésitásából® A KISZ-es párttagok csaknem kizárólag a KISZ nlapszervezot taggyűlésének ajánlása alapján kerültek a pártba® Még mindig létezik több olyan KISZ szervezetünk is, amely rendszeres szervezeti élőt kialakítására sem képes, politikai hatását még sziik körben is alig tudja kifejteni, alkalmatlan arra, hogy a párttaggá nevelés és ajánlás érdemi feladatait megvalósítsa® Az ilyen KISZ szervezetek léte is mutatja, hogy az egyértelmű fejlődés ellenére a KISZ pártirányításának gyakorlatában továbbra is találhatók visszatérő - néhány helyen már állandósult - problémák amik az adott pártszervezet egész politikai működésének gondja-ix-a vezethetők vissza® r\ i 30 , r ’ ~~ ~ _________