Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.10.a/9)
1987-04-22
I r MMMi■■■i I- 8 -4• Egészségügyi, szociális ellátás Az ágazat kiemelt feladatait a lakosság korösszetétele, egészségi állapota, valamint a szociális szükségletek határozzák meg ebben a tervperiódusban. Az elmúlt években javultak az egészségügyi ellátás feltételei és ez kedvezően befolyásolta a lakosság egészségügyi állapotát. ^ Ezzel egy időben azonban növekedett az egészséget károsító jelenségek száma is. (Zaj, füst stb.) Ilyen körülmények között a betegellátás zavartalan biztosítása mellett a tanács a betegségmegelőző akciókra helyezte a hangsúlyt és ezzel párhuzamosan különböző szűrővizsgálatok - hypertónia, diabetes, szemészeti stb. - kiszélesítését forszírozta. A bölcsődék fenntartására és működtetésére 1986-ban - feltehetően a bölcsödéskoruak számának csökkenése miatt - 4,6%-kal kevesebb összeget fordítottak az előző évhez viszonyítva. (A 9 bölcsőde kihasználtsága 68,3%-os). A csökkenő gyermeklétszám a gondozási körülmények javulását eredményezte. Említésre méltó, hogy a kerület parlamenti képviselőinek kezdeményezésére megoldott a bölcsödés és óvódáskoru gyermekek zöld területen történő levegőztetése a kerület vállalatai- és intézményei segítségével, amelyek e célra autóbuszokat bocsátanak az óvódák rendelkezésére . Az időskorúak két otthonában, 1980-ban 153 fő napközi ellátásáról gondoskodtak jó színvonalon. Az ezzel kapcsolatos költsége 17%-kal haladták meg az előző évit. I _ (LG_______________________________________________ |— rá 1 ij — w - ~ *to- w 4, . . . . .. ft._____________. .____ —.................. ■____