Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.10.a/9)

1986-02-12

összefoglalva Mi úgy ítéljük meg, hogy az alapvető feladatainkat mind a lakosság magasabb színvonalú ellátása érdekében, mint a célul kitűzött nyereség-gazdálkodásunk vonatkozásában, teljesíteni tudtuk. Hiányosságunk, hogy nem tudtunk kellőképpen előrelépni, hogy az ellátást kulturáltabban, a szocialista kereske­delemtől joggal elvárt színvonalon folytassuk, és bár a létszámprobléma értelemszerűen nehezíti ezt a kérdést, azonban a vállalat illetékes vezetőinek mégis jóval töb­­tóte bet kell tenni e téren, mint ahogy ezt eddig tette. Tudati vonalon pártszervezetünknek, tömegszervezetünknek és nem utolsó sorban a gazdasági vezetésnek kell nagyobb befolyással az eredményeket javítani. Különböző tanfolyamokon keresztül is javítani kell a meg­változott és rossz szakember összetételt. A vállalat káderhelyzetén egyértelműen előrelépést kell elérni, bár ez nem könnyű feladat, de nincs más kivezető ut. Ez irányban törekedik a vállalat párt és gazdasági ve­zetése is, mintán az itteni gondokat fölismerte. Bízunk abban, hogy a megalakulandó Vállalati Tanács a hibák felszámolásához jelentős segítséget fog tudni nyúj­tani . 4. Néhány megjegyzés a két vállalat beszámolójához A két élelmiszer kiskereskedelmi vállalat alapvetően eltérő mérető és struktúrájú vállalat. /Ez a részletes beszámoló­ból kitűnik./ Az eltérő helyzet miatt külön-külön számol­nak be munkájukról. Emelitt személyes beszélgetéseket is folytattunk a vállalat párt és gazdasági vezetőivel. Fi­gyelembe vettük az apparátus ismereteit is. 1 /te I ** «»wíhi k —: — - ■ r n- 22 -

Next

/
Thumbnails
Contents