Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.10.a/9)

1986-01-14

i ii - 25 -árualap biztosítását sokkal nehezebb feladatnak ítéljük meg, mint az elmúlt tervidőszakban ezért: i Elsősorban a hazai termelőkkel a kapcsolatainkat javítani kell. Egyrészt a számunkra fontos piaci információk gyors áramlásának biztosításával, más­részt főleg a hosszútávu - közös érdeken alapuló kapcsolatok kialakításával. Ehhez meg kell vizsgál­ni valamilyen nyitott gazdasági együttműködés lé­tesítését. — Import beszerzési lehetőségeink korlátozottak. Itt a jövőben még jobban törekedni kell az igényekhez igazodó, népgazdaság szempontjából is a leggazda­ságosabb választék, beszerzésére a lehetőség sze­rinti legütemesebb szállítás biztosítására. ÖSSZEGEZVE: Kereskedelmi munkánk a jövőben nagyobb piaci mozgások­kal, problémákkal fog szembetalálkozni, azonban úgy ~ ítéljük meg, hogy az eddiginél rugalmasabb kereskede­lempolitika megvalósításával a piaci jelenlétünk nem fog romlani, sőt némi javulásra is lehetőséget fog biztosítani. 4.3. Jelentősebb műszaki fejlesztési elképzelések: » 111 " . i. -^ A vállalat további eredményes működése, feladatai el­látása érdekében az elkövetkező tervidőszakban két kiemelt - vállalati méretekben - nagyberuházást szük­séges megvalósítania. ff" ff/'-; > , ffff lo ’ ; ' . ff te;.' ! L 113 I w ■ <r-----------------------------ft

Next

/
Thumbnails
Contents