Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.10.a/9)
1983
tót biztosítani. Terveik szerint a belföldi turizmust évente 10- 12 %-kal kivánják növelni. A Bp. Tourist a belföldi turizmus területén az árbevétel növekedést a forgalom emelése mellett éri el. Alacsony árrések alkalmazásával differenciált kinálatot alakítanak ki. Előtérbe helyezik a megnövekedett szabadidő hasznos eltöltésére a viszonylag olcsó üdülő- és hétvégi programokat, sportolással egybekötött aktiv üdüléseket. A fejlesztésekről A vállalatok fejlesztési lehetősége erősen korlátozott. A szabályozó változások szükitik a fejlesztési alapot: csökkent az épületek amortizációs kulcsa /1,3 %-ról 1 %-ra/, a már képzett F alap 9 %-át utólagosan elvonják. Fejlesztési feltételeik a vizsgált vállalatoknak nem azonosak. Az IBUSZ fejlesztési céljai között igen fontos szerepet játszott az ügyvitelgépesités, erre a célra 85 mo forintot biztosítanak a tervidőszakban, melyből 43 mo forint került eddig felhasználásra. 54 mo forintot fordítanak programbővitő beruházásokra /pl. üszögpuszta, Szilvásvárad, Lajosmizse, Tokaj Varieté/ és szállodai férőhelykapacitás bővitésre /Margaréta Motel/. Mig az IBUSZ, a Volántourist és a Budapest Tourist saját nyereségéből képzett fejlesztési alapot használ fel fejlesztéseinél, az Express jelentős támogatást kap a KISZ KB-tól beruházásaihoz. A VI. ötéves tervben az Expressnél megvalósult legjelentősebb fejlesztések: 3r ti——-----—-—-_í- 4 -