Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.10.a/9)
1983
a tervezett növekedési ütemet jelentősen meghaladva emelkedik. A nem szocialista beutazásnál ellentétes tendencia tapasztalható, mivel az előre nem látható dekonjunktúra miatt a gyors növekedési ütemet elérni nem tudták. A nyugaton tapasztalható recesszió a nyugati turisták költését erősen mérsékelte. A passzív idegenforgalom /kiutazás/ a középtávú tervben meghatározott éves átlagos fejlődési ütemtől elmarad, főként a belső vásárlóerő mérséklődése miatt. Belföldi szervezett idegenforgalom - folyó áron az előirányzott növekedési ütemet meghaladta, elsősorban az áremelkedés miatt. A középtávú tervidőszakban a nyereség éves átlagos emelkedeset 6,5 %-bán határozták meg. Az árrés tömege az első három évben várhatóan az öt évre tervezett növekedési ütemet meghaladó mértékben emelkedik. A költségnövekedés üteme a tervezettnek megfelelően alakul. Az Express 1981. évi korrigált árbevétele 898,3 millió forint volt, amely a tervezetthez viszonyítva + 0,23 %. A vállalati eredmény 1981-ben 39,6 millió forint volt, ami a tervezetthez viszonyítva + 60,4 %-os fejlődést jelent. Az Iroda 1982. évi árbevétele 997,1 millió forint volt, amely 1981-hez viszonyítva + 11 %-os, a tervezetthez viszonyítva + 3,2 %-os növekedést jelent. Az 1982. évi eredmény ugyan a tervezettet jelentősen meghaladta /+ 27,8 %/, azonban az 1981-es év kiemelkedő teljesítményét nem érte el. Az 1983. évi bevételi terv 1.111,2 millió fo rint, eredménytervük 38 millió forint. Az árbevételi tervet várhatóan teljesitik. A Volántourist nem az 1981-83-as időszakról közölt adatokat, csupán az 1983. I-VIII. hó közötti időszakot vizsgálta a bázis időszakhoz viszonyítva. A vállalat árbevételi tervét 118,5 %-ra, eredménytervét 101,0 %-ra teljesítette. A Bp. Touristnál az árbevételi tervet 1981-ben 116,7 %-ra, 1982-ben 117,7 %-ra teljesítették. 1983-as teljesítésük 108,5 % /várhatóan/. Vállalati eredményük 1981. és 1982. évben meghaladta az ötéves tervben ez időre előirányzottat, 1983. évi tervük már módosított, elmarad az ötéves terv időarányos részétől. SS L ti———i muniiaiMnoiin- 2 -