Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.10.a/9)

1983

r n 6 lemaradás a Földgép-nél és a 23.ÁÉV-nél volt munkáéi!átottsági gondok, valamint az áthúzódó átadások és garanciális javítási kötelezettségek teljesítése miatt. A Paksi Atomerőmű építkezé­sen resztvevő vállalatok közül a 22. ÁÉV-nél minőségi változás következett be, a vállalat jelentős eredményeket ért el. A te­­vekenyseg fokozatos befejezésével azonban a vállalat jövőjét az határozza meg, hogy a 8o-as évek második felében indul-e ujabb erőmüvi beruházás. Összességében az építőipari vállala­tok közötti jelentős differenciálódás folytatódik, azonban ez csak részben függ a vállalati munka hatékonyságától, részben az eltérő vállalati pozíciókból fakad. A fogyasztás alakulására részben a bérkiáramlásokból is követ­keztetni lehet. Az I. félévben megvalósított bérfejleszté­sek általában 2-4 % között mozogtak, de előfordultak ennél nagyobb arányok is. A legtöbb helyen az év egészére tervezett berfejlesztes döntő részét az év elején végrehajtották. A kis­kereskedelmi forgalom az éves tervezett arányoknak megfelelően alakult az I. félévben, a bázishoz képest folyóáron 5-6 % nö­vekedés, ^változatlan áron 1-2 %-os csökkenés következett be. A fogyasztási cikk kereskedelem készletei mérséklődtek, esen be­lül a kiskereskedelemben növekedés, a nagykereskedelemben na­gyobb arányú csökkenés következett be. Ez az ellentmondás álta­lában a nem kielégítő áruutánpótlásra utal. Az I. f. évben ez ^ a^helyzet alapvető ellátási gondot nem okozott, néhány oikk­­ből^mennyiségi és választéki problémák fordultak elő. Az Óra- és Ekszerkereskedelmi V-nál bekövetkezett készletnövekedés az aranyfelvásárlással kapcsolatos, ezt némileg csökkentette az MNB részére történő eladás. A felvásárolt áruk a választék bővi­­eset is céloztak, a lakossági igényeket azonban igy sem lehe­tett kielégíteni. A Főv. Háztartási és Illatszerbőlt Kisker. V-nál az áruellátás néhány tartós hiánycikk kivételével jónak mondható /pl. olcsóbb pipereszappan, aerosolos dezodor, parkett­lakk, xyladekor, papirzsebkendő/. A vállalat készletei csök­kentek, nem utolsósorban éppen a nem kielégítő áruutánpótlás miatt. A Keravill, v. összes beszerzéséből 6o % a közvetlen tó ft "" —ft ■ m w 1 "ft

Next

/
Thumbnails
Contents