Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.10.a/9)

1982

Általános panasz van a posta pénzátvátele miatt. A féléves állományi létszám mindenütt csökkent, az mdokok kö­zött a kedvezőtlen munkaidöbeosztást és a szabadnapkieses prob­lámáit vetik fel. A gyógyszerellátásnál az ügyeleti szolgálat a gyógyszertári köz­pont szerint változatlan. _ A dolgozókat munkabér-csökkenés nem érte. A túlóra kifizetés je­lentősen nőtt, kb. évi 2 millió forintot tesz ki. A dolgozókat érintő egyéb probléma azonosan jelentkezik mint a kereskedelem­ben és szolgáltatásban. ÖSSZEFOGLALVA; Az ötnapos munkahét bevezetése indokolt, korszerű szükséglet volt. Mindössze féléves gyakorlat és tapasztalat áll rendelke­­zésre, mely szakmánként és vállalatonként különböző. Összességében az ellátás megfelelőnek illetve jónak mondható. A vásárlási körülmények nem javultak, egyes szakmákban rosszabb feltételek között lehet vásárolni, illetve dolgozni. További 1- dőre és döntően a vállalati belső rendszer korszerűsítésére van szükség, hogy e folyamat mind a fogyasztók, mind a vállalatig dolgozók érdekéhen javuljon. Az állami intézkedések megfelelőek. Béroldalról nem merült fel,-probléma, a dolgozók viszont pénz A- helyett szabadszombatot követelnek. Ennek lehetősége a dolgozók összes létszámára vonatkozóan nincs meg és nem is lesz lehet­séges ezt megvalósítani. A nyitvatartási rend felülvizsgálata, újraszabályozása 1983. évben szükségessé válik. A fogyasztói szo­kások is elismerik majd ha kis egységekben szombaton nem tudnak vásárolni. Ugyanakkor nagy központi egységeket nyitva kell tarta­ni. Ismerve az ország és a főváros munkaerő helyzetét, a kereskedel­mi bolti létszám csökkenésének folyamalatovább tart. A részmunkaidősök foglalkoztatásában előrelépés nincs, s a GYES- en lévő kismamák mellékfoglalkozású alkalmaztatása alig hozott eredményt. Irt---------------------------------- I r n- A -

Next

/
Thumbnails
Contents