Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.10.a/9)
1976
I— —I 11 párt tagfelvé tel. Az apparátusok elég magas átlagéletkora 5 óven belül erős változást fog Igényelni vezetői és ügyintézői kategóriában egyaránt. Kintről felvett káderok esetében sem tudják a párttagok arányát jelentősen növelni. Kerületi Pártbizottságunk a minisztériumok kiemeltebb és differenciáltabb elbírálásával sem tudott enyhíteni a foszültsógen. A párttag-utánpótlás torén a négy óv alatt bekövetkezett változás minimális. Joggal vetik fel aggályaikat a politikai szervezettség jövőbeni alakulásáért. A pozitív törekvések ellenére sem tapasztalto^6_keliő előrehaladás az ügyintézés szociallsta_j,!?. altésébon. a bürokratikus .jelenségek elloni^oU^j^sben. Kerületi Pártbizottságunk 1973 októberében hozott határozatának végrehajtása terén szerzett tapasztalaté’: eb tó. .5 eltérőek, A végrehajtás többnyire csak elkezdődött. A PD-k ülésein mint téma napirenden szerepelt, a minisztériumok vezetőivel közös aktívákon tárgyalták az ezzel kapcsolatos apparátusi teendőket. Az 1971. évi KB állásfoglalás o témában napirenden tartott, és élénkítette a pártóleti aktivitást. Ezt fokozta az az igény is, hogy az államigazgatás korszerűsítésével fog foglalkozni a GPB - a Politikai Bizottság és a Kormány. A konkrét végrehajtás tekintetében a pártszervezetek erőfeszítései még nem hozták meg a számottevő szemléleti változást. A döntési folyamat még mindig indokolatlanul hosszú. A döntési szintek felfelé tolása, az operativ munka részarányának növekedése az általános terhelést - de tó--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------I