Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Aktíva értekezletek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.10.a/7)
1976-1977; 1985; 1986
r n- 13 -Azt kértük, hogy a vállalatok irányozzanak elő tervszerű létszámcsökkentést. Ennek ellenére a vállalatok nagy részének terveiben, vidéki egységeinél létszámnövekedést ós a budapesti létszámban is szintentartást, legfeljebb minimális csökkenést irányzott elő. Ez az irreális cél természetesen nem teljesülhetett, sőt - mint az előzőekben utaltam rá - a foglalkoztatottak létszáma tovább csökkent. A valóságos helyzetet figyelmen kívül hagyó létszámtervezésnek azonban súlyos következményei vannak. A vállalatok nem tervezték meg időben azokat a munka- ós üzemszervezési intézkedéseket, amelyekkel a mindenképpen bekövetkező létszámcsökkenés hatását ellensúlyozni lehetett volna. Ez is egyik oka annak, hogy a termelési eredmények a vártnál alacs onyabbak. Kedvezően lehet megítélni, hogy az V. kerületi ipari termelést folytató vállalatok termelésének emelkedését teljes egészében a termelékenység növekedése fedezi. Várható, hogy az egy foglalkoztatottra jutó termelés mennyisége 4,5%-kal emelkedik. Sajnos alapvető fordulat nem történt az üzem- ós munkaszervezés területén és ami ebből következik: a vállalatainknál a termelőberendezések kihasználtsága nem javult számottevően. A kerületi Párt Végrehajtó Bizottság éves munkájában e kérdés vizsgálata nagy súlyt kapott. Erről a tevékenységről beszámoltattunk szállítási, építőipari vállalatokat, épitőanyagipari vállalatokat, valamint az ERDÉRT-et, mint TEK vállalatot, amely jelentős ipari tevékenységet is folytat. Engedjék meg, hogy bár a termelőberendezósek kihasználását illetően - a nyomdákon kivül - az összkép nem túl jó, mégis példaként néhány követósremóltó intézkedésről szóljak:- a 31. AEV evről-evre tudatosan növeli azokat a szervezési, gazdálkodási módszereket, amelyek lehetővé teszik a berendezések jobb kihasználását; L ü -J