Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Aktíva értekezletek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.10.a/7)
1963-04-24
r n-6-igy 17 millió Ft tervlemaradással zárták a félévet. Ez már előrevetette árnyékát a második félévre. Ismeretes, hogy óriási erőfeszitáseket tettek és azt hitték, hogy mindent kiaknáztak annak érdekében, hogy minél több Ft-ot hozzanak, mégis minimális összeg volt az, amelyet a harmadik negyedévben letörlesztettek. Még októberben, araikor zárták a III. negyedévet még akkor is reménykedtek, hogy loo %-ra be tudnak állni. Ezután jött az, hogy nov. 3o-fcél beállt a kemény hideg időjárás és ha lakás átadási tervüket teljesítették is másra mar nem futott. Minden munkánál szinte le álltak, minden próbálkozás csak kis^ mértékben sikerült és nem volt eredményes, mellyel azt kívánták ráte elérni, hogy a mutatókban is jé eredményeket érjenek el. Az év elején a tervezés időszakában a vállalat legkevésbé tudja tényszámokra építeni a tervét. A bázis időszakra van építve a terv metodika és egyáltalán nem tud irányulni a gazdasági lekötöttségre. Tavaly nagyarányú profil eltolódás mutatkozott, melyének Ft összegekben eszközökben jó volt, ezek aztán zsugorodtak, így szintén a lakas építkezés is ezt eredményezte. Úgy néz ki, hogy minél tötrb lakást adunk át, annál kedvezőtlenebb számokat fog hozni. Az is igaz, hogy közel sem tettünk meg mindent annak érdekében, hogy a számokat jóvá lehessen tenni. Nem osak ^ a társadalmi tulajdon védelmében, hanem más vonatkozásban is ^ vannak hiány osságaink. 1./ Munkaidő kihasználás elégtelensége, mely elég súlyosan nyomja a vállalat mutatóját és 1963-ban döntő változásokat szeretnénk ezen a téren elérni. 2./ A szakipari vállalatok részére kötelező falézt sem tudták elérni. Ezt meg fogják valósítani. Általánosságban is elmondható az, hogy az Sz.T.K. vonalon sincs minden rendben, mert ahogy; növekszenek a betegek szama, úgy a munkakiesés is nő. Jobban meg kellene nézni azt, az Sz.T.K. eljárási rendszert, amely lehetne szorosabb és nagyobb igényű a betegállományba helyzetekkel szemben. Arról kevesebbet t hét a vállalat, hogy ez hogyan alakul. I ~ ^ — r rá - .___________,_______ .________— "___ — 1 ^