Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.10.a/6)

1959-04-16

— | —6— Vállalatuk eléggé veszteségesen zárta a múlt évet. Nyereség részesedés nem is volt, meg kell mondania azt,hogy azért mégis jó a hangulat a dolgozók között. Azonban ezévi első negyed­éves tervüket 102,8 #-ra teljesítették és meg van a remény arra, hogy ezt tudják majd tartani,sőt fokozni is fogják. Rompoa elvtára : Az I.n. éves tervünkben olaőhelyet foglalta el a müvelődéoi politika, ezt elég széles körben meg is vitatták, úgy érzi, hogy eredménnyel is járt. A munkahelyeken illetve szállásokon állandóan,oserélik a könyveket,Az olvasottság is szépen fej­lődik.Vezető beosztásban - kiemelt munkáskáderek - akik igen gyenge szakmai és politikai felkészülő éggel rendelekeznek ezek részére szerveztünk ilyen tanfolyamot, melyet a vállalati jogász tart és úgy néz ki,hogy eredményes lesz. Szerveztünk átképzős tanfolyamokat is mivel kevés szakmunkással rendelkezünk ez is jó irányban halad, sajnos kevés a szakemberünk pedig éppen mólt igen nagy szükségünk lenne rá éppen a mezőgazdasági program sikeres teljesítése érdekében. , Az oktatással kapcsolatos - politikai - igen jól megjavult különösen a Marxizmus- Leninizmus fokán,igen érdeklődnek ezen az oktatási fokon az elvtársak.Az I.n. éves tervüket teljesí­tették,sőt túl teljesítették, ahogyan a főkönyvelő tájékozta­­ta őket, ezeket az eredményeket igyekeznek tovább fokozni. Farkas elvtára: Hasonló helyzetben voltak mint Mikusovszki elvtársnőék mert náluk is ebben az időben voltak átszervezések.Hogy mégis élü­­zemsk lettek ez a sors iróniája volt. Igen széles körben foglalkoztak a Párthatározatokkal.A dolgozók vallalaták a mezőgazdasági építkezések 50 át augusztus 20- * ig átadják és a másik 50 át igyekeznek a határidő előtt el­készíteni. Igen jól felkészítettük úgy politikailag mint szak­mailag azokat az elvtársakat,akik ezekre az építkezésekre ke­­rülnek.hogy ha esetleges vitás kérdéseket fel vetnek a dol­gozók kellőképpen meg tudják adni a felvilágosítást. A művelődési politikával kapcsolatosan elmondja,hogy sokszor g­­lalkoznak ezzel a kérdéssel, és úgy érzi,hogy javulás is mutat­kozik, Igen népszerű a dolgozók között a kollektív mozilátoga­tás pl: legutóbb a 19-es dandárt nézték meg amelyről igen jő volt a véleményük a dolgozóknak. Továbbá foglalkoztak á XXI­­Kongresszussal igen széleskörben . Ezekek az eredményeket igyekeznek tovább fokozni. Kiss elvtárs: ( Az elvtársak elmondásához hasonlóan volt nálunk is mind három Párthatározat ismertetése.A KISZ-el és Szakszervezettel közö­sen vitattuk meg ezeket a kérdéseket.Meg kell mondani azt,hogy A KISZ- és Szakszervezet igen együttműködik a pártvezetőséggel igen nasy segítséget kapunk az elvtársaktól. Amikor foglalkoztunk a művelődési politikává! az tízem! Bizottság azonnal szerzett be uj könyveket ,. Oktatási formájuk egyik az Időszerű kérdések, a másik Politikai gazdaságtan II. Azok az elvtársak akik jelent­keztek oktatásra meg is maradtak, 2-3 kivételével.Meg kell mon­dani azt is,hogy igen sok pártonkivüli elvtárs vesz politikai oktatásban részt, igen jó politikai felkészültséggel. Azonban kifogásolja azt,hogy a felsőbb szervtől még mindig nem ' "'ZÍeaZdaaá£l .A f.ltóbb ««7.bb £.Bd.t keu f I -X ' _ 9Z,kr« ° kér'l(s'krt |

Next

/
Thumbnails
Contents