Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.10.a/6)

1957-10-16

r ... n ifi A párttagság bizonyos része azon a véleményen van, hogy a vezetők megbüntetése az elkövetett hibákért nincs arányban a kis emberek bünte­tésével. Ez is lehangolja a tagságot. Véleményük szerint a kerületi Pártbizottságnak is be kell tartani a párt-demokráciát. Eddigi gyakorlat, hogy a felvételeknél nem vesszük figyelembe az alapszervezet véleményét. Az apparátuson belül is nagyobb kooperációra volna szükség. Pl. az igaz­gatójukról történt névtelen feljelentést a fegyelmi vizsgálta náluk, ugyan­akkor az ő instruktoruk erről a dologról nem tudott semmit. Áltálában a pártszervezetek segítésével kapcsolatban sok birálat ért bennünket. Majdnem egyöntetű vélemény volt az, hogy nem kapnak elég konkrét segítséget, a politikai munka végzésére gyakorlati konkrét irá­nyítást. Jegyzőkönyvekre, munkatervekre nem reagálunk, a munkatársak irá­­nyitása nem megfelelő, pl. az Orvos- Egészségügyi Szakszervezetben kin# lévő társadalmi munkatárs a helyzet ismerete nélkül általában csak a hi­bákról beszélt, elmondta vezetőségi ülésen, amikor igyekeztek bebizo­nyítani, hogy az ő területükön politikai munkát muszáj végezni, mert a szakmai munka olyan jellegű, tehát folyik politikai munka ennek ellenére a taggyűlésen újra elmondta/ a magáért, amit a tagság elég nagy felhábo­rodással fogadott. Ez a kerületi Pártbizottság tekintélyét nem növeli, csak rontja. A Nemzeti Bank részéről felvetett e a titkár, hogy a rendezvények bejelen­tését nem helyesli, mert a munkatervben benne van a rendezvények ideje r-s és az Írásos információ leadásával sem értenek egyet. Az Írásos inforraá­­oiós jelentések beadását is feleslegesek tartja, inkább hallgassuk meg személyesen az illetőket és vegyük figyelembe, hogy a titkárok társadalmi munkába végzik feladatukat, ne terheljük őket túl, e mellett nem adja vissza azt a hangulatot, ami ténylegesen van. Kifogásolták, hogy a titkárit miért nem mindég ugyanaz tartja, hogy jobban megismerje a problémákat és konkrétabbá tudná tenni a titkári értekezleteket. Hiányolják az összevont titkári értekezletet, ahol egységes beszámoló alapján politikai információt kaphatnának* Javasolják, hogy titkári_beMámol ó politikai infQrmáoiő nél? külnete^áÖLíUl.--------­Egyöntetűen nem tartják helyesnek, hogy a párt-információ az utóbbi hetek­ben ennyire meggyengült. Véleményük szerint a pártonkivüliek előbb tudnak dolgokról, különböző kapcsolatok, külföldi rádió hallgatás, külföldi sajt révén, mint ahogy a párttagság és a pártvezetőség informálódik. Nem tartják megfelelőének és iránymutatónak a Népszabadság oxkkeit, véle­ményük szerint ellentmondásos, nem ad egy határozott politikai irányvo­nlát a kommunisták számára. országos levéltár _ ______________________ - — I

Next

/
Thumbnails
Contents