Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Revíziós Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.10.a/5)
1960
■ "w x/ w " I — "j />- 7 - / ként a hivatal pénztárából utalták ki a bizonylatok alapján. Az ezévi keret felhasználásánál a pénztárkönyv felfektetésére felhívtam a figyelmet. 5./ KISZ szervezet. A KISZ szervezet pénztárkönyvet vezet, bevételük kizárólag a tagdíjakból adódott össze, jelentéktelen kiadásuk volt, egyes elvtár3akat akik az oktatásban állandóan résztvesznek és élenjárnak jutalomképpen kulturelőadás jegyével jutalmazták meg. A pénztárkönyvbe helytelenül bizományba kapott értékek összegét is bevezették, azok értékesítése és elszámolása után pedig esen összegeket kiadásba helyezték. A pénztárkönyv helyes vezetéséhez az útmutatást megadtam. Az ügyintézésüket iktató nélkül, de elkülönítve egymástól dossziéban őrzik. Belkereskedelmi Minisztérlum. 1./ Tagnyilvántartás. /-s A pártbizottságon a nyilvántartó kartonok rendben vannak. Megvizsgáltam ezenkivül az I. és X. alapszervet. Mindkét alapszervnél kifogásoltam, hogy tagnyilvántartó könyvet 2 év óta nem fektettek fel. A tagdíjfizetés mindkét alapszervnél rendben van. A tagdij befizetési lapok szabályosan kitöltve vannak. 2./ Tagfelvétel. 3o/ Ügyintézés. Az ügyintézés rendben van, minden beérkező és kimenő ügydarab iktatva van. Az ügydarabok csoportosítva külön dossziéban vannak elhelyezve. 4./ Költségvetés. 1959* évi költségvetési keret 5.000.-Ft, ez megosztva ágit,prop. 3.000.-Ft, reprezentációra 2.000.-Ft. Felhasználva az ágit. prop, _ költségekre 2,993,46 Ft, reprezentációs költségekre 2,196,54 Ft. A 190 Ft különbösetet, a miniszter elvtárs egy cikk megírásáért kapta, ezt a dijat a pártbizottság rendelkezésére bocsátotta. Ónálló pénzgazdálkodást nem folytatnak, igy pénztárkönyvet nem vezetnek, a bevételt és kiadásokat MB számla keret kartonokon vezetik. A kifizetett kiadások bizonylatokkal fedezve vannak, azonban a bizonylatok szignálva, tehát a vásárolt áruk felhasználása igazolva nincs. A kiadásokat felülvizsgáilva megállapítottam, hogy a reprezentációs költségből januártól novemberig 200.-Ft körüli összeget, az év utolsó két hónapjában pedig a rendelkezésükre álló többi összegből - közel 2000,-Ftéot - használtak fel. I96O. évben a költségvetési keret 4.500.-Ft, folyó évben számottevő kiadás még nem volt. Eötvös Lóránd Tudományegyetem. 1./ Tagnyilvántartás. A^pártbizottság irányítása alatt lévő alapszervek közül a terme széttudományi kar és a bölcsészeti kar alapszerveit megvizsgáltam. A tagnyilvántartó könyveket mindkét alapszervnél rendben vezetik, a tagdij befizetések az össz illetmények után történnek. A tagnyilvántartd kartonok alapszervenként" elkülönítve rendben vannak. L- ---2—__ 1