Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1988-01-14
r n- 5 -A kapacitások lekötése érdekében a korábban építményesoportrn szakosodott tervező- és kivitelező vállalatok nem csak a korábbi profiljuknak megfelelő munkát végzik, hanem mindarra vállalkoznak, amit el tudnak végezni. A vállalatok törekedtek a létszám megtartására, a szükséges munkaerő biztosítására, jelentős létszámleépítés kerületi vállalatnál nem volt. A létszám biztosításának fő eszköze változatlanul a vállalati teljesítmény, növekedését áLtalában meghaladó ütemii bérfejlesztés. Több vállalat a korábbiaknál lényegesen nagyobb gondot fordít a szakemberképzésre, és a pályakezdők támogatására. A vállalatok nagy számban foglalkoztatnak nyugdíjasokat, és néhány vállalatnál megváltozott munkaképességű dolgozókat. A racionálisabb létszámgazdálkodásban lassú előrehaladás figyelhető meg,, amire fékezőleg hatott a keresetszabályozásban alkalmazott átlagbér-korlát. A vállalatok a kcrcsetfejlesztéseket túlnyomó részben alapbér emeléssel oldották meg. A keresetszerkezetben cs az alkalmazott ösztönzési módszerekben kevés változás tapasztalható. A belkereskedelmi vállalatoknál a korábbiaknál kisebb ütemben folytatódott a jövedelemérdekeltségü és az uj üzemeltetési formában működő egységek terjedése. 1987-ben csökkent a vállalati belső szervezeti- és érdekeltségi rendszerek fejlesztésének intenzitása. Egyes helyeken egyszerűsítették az irányítási rendszert, máshol a kedvezőbb adózási teltételek miatt éltek a leányvállalat alapításának lehetőségével. Fejlesztési célokra a kerületi vállalatok igénybe vettek banki forrásokat is. Mintegy 25-30 szervezetnek volt lehetősége központi műszaki források felhasználására. A szükséges tőke biztosítása'érdekében éltek az értékpapír kibocsátásának lehetőségével is. Mindennek ellenére a beruházási lehetőségek korlátozottak voltak. Elsősorban az ügyviteli munka gépesítésében és a számítástechnika elterjesztesében van haladás. A nagykereskedelmi vállalatoknál folytatódott a raktárak korszerüsitése. Az építőipari vállalatoknál folyó műszaki fejlesztési tevékenységet a tőkehiányon kivül a piac bizonytalanságai is akadályozzák. 1= M— — f o 0 m , m mm * jj ^ "