Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1987-05-07

I — Esek lehetnek a jelenleginél tartalmasabb, korszerűbb, vál­tozatosabb munkaformák között tevékenykedő áttöriközössége , de kell keresni annak a lehetőségét Is, hogy más szervezetek is megjelenjenek a gyerekkorosztály életében. Ehhez az úttörő­mozgalomnak 4o éves tapasztalata, de felelőssége okán is segi séget, ösztönzést kell adni, hiszen lényegesen egyszerub a gyerekek számára, a gyerekekkel együtt mindezt megszervezni, mint az elkallódott gyerekekből lett problémáik megoldásában Anélkül^'hogy bárkit is kizárnánk, megsértenénk vagy elüldöznénk, ta meg kell határoznunk azokat a feladatokat, melyek a hagyományok szerint összeépültek az iskolai tevékenységgel, s tanárok rész vétele nélkül nem fenntarthatéak. Másrészt azokat a teruleteke melyekre ez nem jellemző, meg kell nyitni más társadalmi rétegek előtt. A jelenleginél sokkal inkább be kell vonni az sokkal felelősebb, az ő fejlődésüket is segítő feladatokairráju bízva, ezzel jobban közelítve egymáshoz a ma elkülönült általános iskola - középiskola - "felnőtt világ" hármasát is. Az úttörőelnökségnek kezdeményezően kell fellépnie a társszervek, a felnőtt közösségek bevonása érdekében. A pártszervezetek akkor segítenék leginkább a gyerekkorosztá y érdekében végzett munkát, ha amellett, hogy szervezeteik, intéz­ményiek segítségét biztosítják a kérések teljesítéséhez tagja o kát arra ösztönöznék- és fel is készítenék -, hogy az oktatás, úttörőmozgalom korszerűsítésében létező lehetőségeket saját gye­rekeik iskoláiban, úttörőosapataikban tevőleges részvétellel se­gítenek lehetőségekből, jogszabályi jogosítványokból valósággá változtatni. Cj/fö ’J. s. Á-tó tó Tóbiás László 3 L. ------—ZLÍ 5

Next

/
Thumbnails
Contents