Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1986-03-06

r n- 3 -stabilizálódást. A beszámolóban felvázolt feladatsor magában foglalja az előrelépés irányát, célját és tartalmát. A VII. ötéves tervben a kultúr­politikai prioritások mellett javítani kell a vállalat gazdaságossagát, ered­ményességét. Ennek csirái, a kimozdulás elemei ma már adottak.A negatív örökség felszámolása azonban hosszabb időt vesz igénybe. Megnyugtató, hogy pozitív változás következett be a munkahelyi légkör, a dolgozói közérzet alakulásában, javult az artisták foglalkoztatottsága. Az állami és párt­­alapszervezet vezetősége jelentős erőfeszítést tett az eredmények eléréséért. A pártszervezet uj vezetősége lelkesen és nagy felelősséggel fogott hozzá ^ a pártélet megújításához. Az uj koncepcióhoz alakította ki munkamódszerét és munkastílusát. Bekapcsolódtak a vállalat előtt álló legfontosabb feladatok megoldásába, számbavették a feladatok megoldásának lehetőségeit, kialakí­tották álláspontjukat, amelyet következetesen képviseltek. A pártszervezet nagy energiával munkálkodott a közhangulat pozitív irányú megváltoztatásán. Ennek megvalósítása nehéz feladat volt, tekintettel a párttagság heterogén összetételére, a nagy képzettségbeli és életkori különbségekre, az artista dinasztiák és különböző artistacsoportok sajátos törekvéseire. A pártszervezet a szükségesnél kevesebb figyelmet fordított a pártélet rend­szerességére, a pártcsoportok működtetésére, a káder- és személyzeti munka pártellenőrzésére, a pártszervezet saját káder munkájára, az eszmei-politikai tudatformálásra. Ezt csak részben indokolja az uj összetételű vezetőség tó kisebb mozgalmi tapasztalata és más területen aktiv közreműködésükkel ered­ményesen megoldott feladatok nagy száma. 1,0 0-------------— te --------------------Ji w ■ m-m - w ------

Next

/
Thumbnails
Contents