Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1986-09-25

r to_ I- 2 -egyes témákat tárgyalják meg a munkabizottságok ülésein, apparátusi értekezleten. 2./ A kerületi pártszervezetekben 1987-ben készüljenek konkrét programok a negativ jelenségek működési területükön történő visszaszorítására. Ennek során elsősorban területük sajátosságaiból induljanak ki támasz­kodva a BPB júniusi és a kerületi PVB jelen határozatára. Kisérjék figyelemmel a TT védelem, a fegyelem helyzetét, a belső elle nőrzés és a rendészet munkáját. Érjék el, hogy a jogsértéseket el­követők ne részesülhessenek politikai védelemben. ^ Segitsék a kerületi Rendőrkapitányság munkáját úgy is, hogy arra alkal­; más dolgozókat javasoljanak önkéntes rendőrnek. i A lakóterületi pártszervezetek erősítsék a lakosságban a felelősséget a társadalmi tulajdon, valamint a személyi tulajdon védelmeért. { . -. } 3./ A munkahelyeken is folyamatosan foglalkozzanak a bűnmegelőzés kérdé­seivel. Tartsák be szigorúan a munkafegyelem erősítését célzó minisz­tertanácsi határozat rendelkezéseit. Javítsák a TT védelem helyzetét. Érvényesüljön a rendészeti szervezetek felelőssége. Vizsgálják rendsze­resen a bűncselekmények, szabálysértések, fegyelmi vétségek tapasz­talatait, s hasznosítsák azokat működésűk javítása során. Gondoskodjanak az elkövetők felelősségrevonásáról. fi 4 i A kerületi Tanács saját eszközeivel segítse a közrend, közbiztonság védelmét, fejlessze a nevelő és propaganda munkát, a család- és ifjú­ságvédelmet. Fordítson különös figyelmet a veszélyeztetett gyermekekre, a csonka : családokra, az alkoholizmus és a kábitószerélvezet elleni küzdelemre. Az állampolgári, gazdálkodási és közterületi fegyelem erősítése érde­kében javuljon a hatósági munka, váljék még következetesebbé a felelős­ségrevonás gyakorlata. A Tanács az illetékes szervek bevonásával kiemelten foglalkozzon a fővaros és a kerület lakosságának közérzetét meghatározó kérdésekkel /idegenfor­galom, szórakozóhelyek, utcai zenélés, árusitás, közlekedés/, a jelent­kező feszültségek felszámolásával. L I | 9 — —W — I

Next

/
Thumbnails
Contents