Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1986-09-25
P —|- 4 -- a politikai jelleg hangsúlyozásával együtt ismerjük el annak lehetőséget is, hogy a KISZ - mint a politikai gyakorlat egyik résztvevője - a "kifelé politizálás" közben nem csupán sikereket érhet el, hanem az adott vállalati, intézményi területi helyzetnek megfelelően "alulmaradhat" konfliktusokban! Ezzel KISZ-vezetőink felelősségteljesebb, higgadtabb, koncepciózusabb politizálásának feltételét teremtjük meg,- a politikai jelleg szilárdításához elengedhetetlen az önkéntesség hangsúlyozása, s ezzel együtthaióan a politikai felelősségvállalás megkövetelése és a szervezethez tartozás érzésének erősítése! El kell érnünk, hogy a KISZ-szervezetek által megfogalmazott vélemények, érdekek ne csak néhány KISZ-vezető és aktivista álláspontját y. tükrözzék, hanem az adott munkahely-intézmény ifjúságának többségi nézeteként kerüljenek elfogadásra. A KISZ-nek, - nevéhez hűen - egyre inkább "szövetségesként" kell működnie, amelyben jól elhatárolódik, hogy melyek azok az általános ügyek, amik az egész kerületi ifjúságot, szervezetet érintik, s melyek azok amik csak egy-egy ágazatban tevékenykedő fiatalok szempontjából lényegesek. Erősíteni kell e téren az ágazati igényekhez igazodó - kerületünkben jól bevált - csoportos titkári értekezletek rendszerét és hatáskörét. II/2. Az ifjúsági jelleg erősítése A politikai jelleg erősítésével egyidőben kell megvalósítani a szervezet "fiatalítását". Hangsúlyozni szükséges, hogy ez nem máról holnapra megoldható kampányjellegű feladat, hanem következetes munkával elérendő távlati cél! Kiért van erre szükség? Mert:- meg kell szüntetni, hogy a szervezetekben időről-időre "váltógenerációlcra" háruljon a vezetői pozíciói: és feladatok nagy része,- nem történik meg rendszeresen a vezetői politikai tapasztalatok folyamatos átadása-átvétele, az átvevő korosztályoknak sokszor mindent új ra kell tanulnia, begyakorolnia. Ezt csak folyamatos káderunkéval lehet kiküszöbölni,- a mostani fiatalítással két további célt valósítunk meg egyszerre: megteremtjük a korosztályi feltételeit annak, hogy a jövőben permanens generációs-váltás, folyamatos "stafótaátauás" alakuljon ki, másrészt megvalósítjuk a KIŰZ politikai intézmónyrendszerbeli elhelyezését, a valós területi s ágazati viszonyoknak megfelelően. L fe I ■ - ~ —