Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1985-01-17
* Oktatási évenként a beiskolázottak, illetve a hallgatók száma 280 és 390 fő között volt {lásd: mellékletek). A különböző oktatási formák megszervezésekor figyelemoe vettük a javasolt és számításba került hallgatók előképzettségét, hogy minden oktatási évben uj ismereteket sajátíthassanak el. így nagyrészt megvalósult a fokozatosság, az ismeretek egymásra épülése és a folyamatosság. Számos alkalommal sikerült - nem erőszakolt aktualizálással - az elméletei, a mai gyakorlattal párosítani, valamint a testnevelés és sport időszerű kérdéseire, problémáira átvetiteni. Mindez növelte az érdeklődést, a vitakészséget, az aktivitást. Ez összességében feltétlenül hasznosnak bizonyult. A jól szervezett pártoktatásban negatívumként jelentkezett egyes hallgatók notórius hiányzása, illetve felkészületlensége. A propagandisták lelkiismeretesen és felelősségteljesen végezték e pártmegbizatásukat. Felkészültek az egyes foglalkozásokra, módszereik alkalmazkodtak a hallgatók ismereteihez és a tematikához; különböző módon színesítették /vetítés, fejtörők, stb./ az együttlétet. Megállapítható, hogy a propagandisták szakmai és politikai rátermettsége az évek során számottevő fejlődésen ment át. Az elmúlt 5 évben 30 elvtárs végzett propagandista munkát, továbbra is gondot jelent, hogy kevés közöttük a nő és a fiatal. Összességében a Pártbizottság által irányított területen szervezett pártoktatás az eliriult öt évben tartalmában es szervezettségében többségében megfelelően szolgálta a pcirt. i előtt álló feladatok megvalósítását, az elvi- politikai kérdések megértetését, a sportpolitikai célkitűzések teljesítő- i sére való felkészülést. í I ! Ii: --^ i ^--------" te "te r "i- 8 -