Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1984-11-22
r . n Palkovics et. A magyar népgazdaság számára mit jelent az idegenforgalom, ebből kell kiindulni akkor, amikor annak fejlesztéséről, kadermunkajának fejlesztéséről beszélünk. Török et. Tendenciájában a kádermunka fejlesztési irányai igazodnak a vállalat fejlesztési céljaihoz. Szükséges a szakma presztízsének növelése. Határozati javaslat kiegészítését javasolja azzal, hogy a fiatalok vonatkozásában a KISZ is kapjon konkrét feladatokat. Murányi et. A szervezetkorszerűsítést fontosnak tartja, az ezzel együtt játi ró kádermozgások lehetőséget adnak a káderállomány kipróbálására, továbbá a belső tartalékok felszínre hozásara. Maradéktalanul szükséges a nyíltság, az őszinteség, a bizalom a kádermunkában, ezzel együtt nőjjön a demokratizmus. Fekete et. A pártoktatás során szükséges figyelembe venni a speciális, idegenforgalmi követelményeké t. Szücs Istvánné et.nő 1981 óta tovább romlott az IBUSZ RT káderhelyzete, ugyanakkor az is érzékelhető, hogy elindult egy jó irányú folyamat. Ennek eddigi eredményeiről elismerően kell szólni. Differenciálni kell a káderállományt illetően, a vezetés gondolkodása kétirányú legyen.- Mi lesz a jövő itthon ós külföldön?- Javuló színvonalon végezni a mai tevékenységet. A határozat kiegészítósóre tett javaslatokat elfogadásra javasolja. L—— I ^ . ta mim- "