Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1984-09-13

r n- 10 -b/ A pártszervezetek ünnepi taggyűléseken - veteránok részvételével - emlékezzenek meg az évfordulóról. A pártvezetőségek törekedjenek arra, hogy a helyi ünnepségek érzelmileg és értelmileg is kötődjenek a szocializmus, a béke, az illető intézmény, üzem, vállalat 40 esztendeje elért eredményeihez. Az ün­nepi beszéd megtartására agitativ, szuggesztiv, az eredményeket tudatosítani tudó, közmegbecsülésnek ti örvendő elvtársat kérjenek fel. Tudatosan gondoljak végig a helyi ünnepségek formáit és kereteit, hogy az megfeleljen a tartalomnak. Gondoskodjanak arról, hogy a vállalatoknál, üzemeknél, hivataloknál már nem dolgozó 1945-ös párttagok, illetve a vállalat, üzem államosításában, alapításában résztvevők az ünnepségre meghivást kapjanak. c/ A Szovjet Hadsereg alakulataival kapcsolatot tartó pártszervezetek tartsanak baráti találkozókat. d/ A felszabadításban résztvett hősök, mártírok nevét viselő kollektívák emlékezzenek meg névadóikról. el A pártszervezetek támogassák a felszabadulási és kongresszusi munkaverseny mozgalmat. Felelős: pártszervezetek titkárai 2. A kerületi párt és KISZ apparátus feladatai:- Jelenlen meg a Kerületi Pártélet ünnepi száma Felelős: a kerületi PB ideológiai titkára hr - i w - • v ■ 9------^ —- —- r

Next

/
Thumbnails
Contents