Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1984-09-13
r~ n- 5 -Az állásfoglalás megismertetésével kapcsolatos vita lényegében alátámasztotta a dokumentumot és feltárta egy-egy terület aktuális problémáját is, amit részben jelezni szükséges, részben helyi feladatként kell megjelölni és megoldani. 2,/ A párttestületek megítélése a szakszervezeti munkáról A PB,- VB,- és PV ülések, alapszervezeti taggyűlések az elmúlt időszakban végzett szakszervezeti munkáról elismerően szóltak. y Az értékelés általában reális és őszinte volt. Az írásbeli és szóbeli előterjesztések rámutattok a mozgalom gyengeségeire. Ezekben az esetekben a pártirányitás erősítését, a kommunisták feladatainak konkrét megjelölését határozták el. Megállapították a testületek és a taggyűlések, hogy a párt politikájával összhangban volt a szakszervezetek jog- és hatáskörének növekedése, érdekvédelmi, szociálpolitikai, a munkahelyi demokráciát szolgáló feladatai* valamint termelési, gazdasági feladatok szervezésével, a szocialista munkaver- 3eny mozgalmai. Elismerően szóltak a szakszervezet testületéinek, a szakszervezeti tisztségekben dolgozók végzett munkájáról, ti A kommunista tisztségviselők tevékenységét fontos pártmunkaként ismerték el. A pártvezetőség és a szakszervezet testületéi között a kapcsolatot többségében pozitivon Ítélték meg. A párt tömegszervezeti felelősei a szakszervezeti munkában, a szakszervezetek különböző testületi ülésein rendszeresen résztvesznek. Mégis több területen hiányosságként vetik fel, hogy egymás határozatait nem ismerik, nincs rendszeresen ós széleskörűen biztosítva az oda-vissza információ. Több területen elhangzott, hogy a szakszervezeti testületek elé kerülő anyagok fölött viszonylag kevés a vita. Ezért elfogadásuk is gyakorta formálisnak tűnik. Ennek okát abban látják, hogy az előkészítés folyamatában a csoportok észrevételei alapján a kérdések már zömmel rendeződnek. |J _JG | I Imi tata" . . _ . _________I ^-... - ■■ mm "te