Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1984-09-13
A mos megvizsgálta az MSZMP Központi Bizottságának a »“'«***vezeti munka fejlesztéséről és a pért feladatairól szolo aliasfoglalás kerületi feldolgozását. Az“t. kerületi Pártbizottság által elfogadott "Feladatterv , valamint a KB állásfoglalás megismertetésének módszeret, a munka tartalmi tapasztalatait, a további feladatok meghatarozasát a kerület kilenc vállalatánál és intézményénél ellenonz-Tanúlmányoztuk több pártszervezet Írásos előterjesztését, felhasználtuk a pártapparátus e munkáról készült összefoglalhat. Megállapítható, hogy a kerület pártszervezetei az allasfogla.a ri jelentőségének megfelelően látták el feladatukat. Kellő mértékben hangsúlyt kapott a pártirányitás elvh politikai tartalma, ezzel összhangban a szakszervezeti munkában résztvevő kommunisták fokozott felelőssége. Meghatározták a szakszervezeti munka továbbfejleszteset eloseoitő pártteatületi feladatokat. A testületi ülések és a taggyűlések megtartására a kerületi Pártbizottság feladattervében meghatározott időben került sor. 1./ AZ éT1áafoglelás fogadtatása, a megismerés módja, meSit±: léae 00 Általános tapasztalat, hogy a KB állásfoglalaaat igen jelentősnek, fontosnak tartották mind a pártszervezetek, mind pedig a szakszervezeti alapszervezetek. Sok helyen a határozat megjelenése és a kerületi feldolgozás között eltelt időt hosszúnak Ítélték. Ugyanis a szakmai szakszervezetek többsége már tavasszal hozzákezdett az állásfoglalás feldolgozásához. A pártirányitás helyes értelmezése, a mozgalomban tevékenykedő kommunisták feladatai, a szakszervezeti munka továbbfejlesztésének módja nagy érdeklődést váltott ki a vizsgált szervezeteknél. i te- ti--■m ", ... .. _ —__ ____ — ■__ ' te w tai 9^ tar "i f _ 2 -