Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1983-05-26

r n­­ő A szerzői kiadás engedélyezése a Kiadói Főigazgatóság ha­táskörébe tartozik, amely a megszerkesztett kéziratot bi­­rálja el. Igaz azonban, hogy a magánkiadásban megjelenő könyvek szerkesztői ós lektorai a szerző környezetéből ke­rülnek ki, a könyv szerkesztése igy nem függetleníthető a szerzőtől. Az állami kiadásban a szerző a kézirat leadása után kerül kapcsolatba a kiadói szerkesztővel ós a lektorral. Az irói honoráriumok csak a szépirodalom területén emelked­tek. A tudományos és ismeretterjesztő müvek szerzői munkás­ságuk lebecsülését látják abban, hogy díjazásuk a szerzői honoráriumok rendezése után sein emelkedett és alacsonyak a műfordítói dijak is. líz nelieziti a magasan kvalifikált, igényes szerzőgárda bevonását a munkába. 3./ A kiadói dolgozók munkáját ós közérzetét jelentősen befolyá­solja az anyagi megbecsülés színvonala. Köztudottá vált 1982-ben, hogy a Kiadói Főigazgatóság, a Nyomda-, a Papíripar ós a Sajtó Dolgozóinak Szakszervezete Központi Vezetőségével egyetértésben javaslatot tett a könyvkiadói dolgozók bérezé­sének rendezésére. A bórszinvonalat az emberek közvetlen összefüggsóbe hozzák a szakma presztízsével és jövőjével. A szakkiadóknál évek óta súlyos gond, hogy sok kiváló szak­ember elhagyja a pályát. A kiadókban dolgozók úgy érzik, hogy csak a szakma megszállottjai tartanak ki, és ez a hivatás­szeretettel való visszaélés. A különböző fórumokon, beszélge­téseken gyakori téma a bérfejlesztésre felhasználható alacsony összeg és a nőin megfelelő differenciálás. A jól dolgozók mun­kájának erkölcsi megbecsülését a kiadók többsége megfelelőnek tartja. Vitatják azonban a Kiváló Vállalati cim adományozásának rendjét, módszerét. » A legtöbb kiadóban gondot okoz a dolgozók üdültetése. Egyes vélemények szerint a szakszervezeti pénzeszközök átcsoporto­sításával, a szakmán belüli összefogással a helyzeten lehet javitani. Néhány kiadóban megkérdőjelezik, hogy a Nyomda-, a Papíripar ós a Sajtó Dolgozóinak Szakszervezete megfelelően tudja-e ellátni a kiadói szakma érdekképviseletét. .L 7 „j

Next

/
Thumbnails
Contents