Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1983-05-12

r 4- 13 -FELADATAINK: Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a KISZ Bizottság 198l-ben és az azóta eltelt időszakban helyesen határozta meg tennivalóit a munkás ifjúság körében végzett munka területén. A meghatározott feladatok és célok jól szolgálták alapvető célkitűzéseinket, a KISZ szervezettségének növelését a munkás ifjúság körében. Ennek ellenére tudjuk, hogy feladataink maradéktalan végrehajtásában még számos teendőnk van. Következetesebben kell továbbhaladnunk a megkezdett utón. A munkánkat ^ rugalmasabban kell a gyorsan változó körülményekhez igazítanunk. További munkánk legfontosabb feladatait a következőkben látjuk: A KISZ Bizottság változatlanul tekintse alapvető feladatának a KISZ szervezettségének munkás ifjúság körében történő növelését. Több vonzó program kialakítása mellett jobban vonja be a munkásbázisu szervezeteket a döntések előkészítésébe és a végrehajtásba; konkrét feladatok adásával segítse munkájukat. lovabb kell erősítenünk az azonos, illetve hasonló jellegű szervezetek közötti kapcsolatot, a folyamatos tapasztalatcserét. ^ " Biztosítanunk kell szervezeteink felkészítését a munkás ifjúság közéleti­ségre nevelésében, érdekvédelmi, érdekképviseleti tevékenységükben. Szervezeteink sokkal hatékonyabban vegyenek részt a munkaverseny-fel­­tételek kialakításában. A helyi gazdasági vezetéssel még jobban együttműködve kiemelt figyelmet fordítsanak a pályakezdő, a másod és rokon szakmákkal rendelkező, illetve az azt megszerezni kivánó fiatalokra. Továbbra is kiemelt feladatként kell kezelni a hatékony párttag ajánló tevékenységet, ezen belül a felkészítés szinvonalának javítását. KISZ BIZOTTSÁG Ito. . ■Pd _ í ff ró—-------

Next

/
Thumbnails
Contents