Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1983-02-03

r n- k -3. A vállalat VI. ötéves tervének főbb vonásai * A vállalat VI. ötéves tervének főbb vonásait és főbb célki­tűzéseit néhány kiemelt gondolat köré csoportosítva mutatjuk be. 3.1 Gazdálkodási területen a terv a hazai épitési igények mennyiségéből és összetételéből indult ki. Ez a vállalat kapaoi tásának szintentartását -indokolta. Ezzel párhuzamo­san az export dinamikus növelése kiemelkedő érdek és reális cél is. Mindezek mellett reális célként számol a terv azzal is, hogy bérszínvonalunkat az 1980. évi 62 ezer forintról 1985-re 87 ezer forintra növeljük. 3.2 Tevékenységünk struktúrája területén bizonyos átalakulással számoltunk. Egyrészt a középületberuházásoknak az uj-ból a í rekonstrukció irányába történő jelentős elmozdulásából, más- | részt a tervezőnek a beruházási folyamatokban való fokozott • részvételére alapozva építettük fel elképzeléseinket. 3.3 A Müszaki-épitészi munkában az igényesség és az ország hely­zetével való teljes azonosulás együtt képezi alapállásunkat. Minden egyes vonalnak, amit lerajzolunk azt kell alapul ven­­nie, hogy mi az igény és mi a népgazdaság aktuális teljesítő­képessége. Ez a takarékosság komplex értelmezésével azonos: takarékoskodni anyaggal, energiával, de nem kevésbé emberi energiával együtt kell. Általában "demokratikusabban" kell terveznünk: a használati kultúrát kell alapul vennünk és az építészeti kultúrát ehhez képest igen megfontoltan és kis lé­pésekben szabad csak emelnünk. Külön gond és külön feladat­nak tekintjük a magasabb érdek töretlen képviseletét: minden lehetőleg csak annyiba kerüljön, amennyi a tartalmának komp­­lex értéke: ez a népgazdasági érdek. A helyenként megjelenő részérdekekkel - költséges organizáció, indokolatlan és drága szerkezetek szorgalmazása stb, - szemben egyértelműen az épít­tető oldalán állunk, akár saját alkotóink, akár partnereink részéről jelentkeznének a túlzások. Speciális követelmény-L- 10 ■ I * : - -■ -• - — - — ■ . ■■ — —^ —

Next

/
Thumbnails
Contents