Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1982-01-21

-Erősíteni szükséges - bár erre törekvés van - az időskoriakká1 való foglalkozást /elöregedett a kerület/, a házi beteggondozást,- KISZ-szel közösen - Jobban bevonva a fitalokat erre a munkára a szervezti élet tartalmi erősítését, stabil vezetőségi tagok ki­választását /fiatalok bevonását a vezetésbe/. Lehoczky István elvtárs Igen színvonalas a munka két éve. Javasolja, hogy a VB fogadja el és erősítse meg a határozati javaslat első pontját. Fegyelmezett az anyag, Jól bemutatja azt a munkát, amit végeztek. Úgy érzi, hogy t öt évenként megengedhető ez az anyagterJedelem, ós az, hogy ez r egy kissé hosszú legyen a VB. Néhány kérdést kiván felvetni: Tömegszervezetekkel való együttműködés kérdésében fontos amiben mindenféleképpen előre kell Jutni az, hogy az ne csupán forrná1 legyen, hanem valóban integráns együttműködés legyen. Például KISZ el való kapcsolatban nem az előadások a fontosak, hanem az, hogTlegyen a Vöröskereszt programja tartalmában is Jelen. Fontos momentum a beleélő készség a másik munkájába. Elemezni a saját tevékenységünk, hogyan fér bele mások tevékenységében. A vöröskereszt vezetőségeinek kádermunkájában az aktivistahálózat fiatalítása létkérdés. Ebben fennakadást, továbbélést, ®e"e^ ° gondot érsz. A kerületi KISZ behatóbban foglalkozzon ezze P " Urnával ás adjon aktivistára Javaslatot a vöröskeresztnek A erű orvosok részvétele a vöröskeresztes munkában - Jelenlegi helyzetében, tarthatatlan. Ezért szól erről a határozati javaslat is. A kerületi Vezetőség kérdése: ilyen összetételben nem életképes nem munkaképes ez s testület. Szükséges megújítani. Szükséges az á - gondolt megújhodás, frissítés természetesen a keiló körültekintéssel. \ ELTE. Legiín ez jogos felvetés. Azonban azzal, hogy alapszervezet van vagy „mos nem oldunk meg semmit. Megítélése szerint az a fontos hogy a vöröskeresztes tevékenység legyen Jelen /véradás, felvi gositás/. Lényeges azonban, hogy ne csak a szervezet önmagáért. Első lépés a munka tartalmának becsempészése az egyetemre. L ^_________ I —————— —— JPJIIII w mm-.' - u ■ ^

Next

/
Thumbnails
Contents