Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1982-06-24

r n- 8 -Az elmúlt időszakban Ismételten közös vezetőségi ülést is tsrtottak az integrált egységek pártszervezetei, meg­beszélve mindazokat a kérdéseket, melyek közös feladatu­kat adják. Helyesnek és szükségesnek véljük, hogy a ke­rületi hovatartozástól függetlenül, ne az öntevékenység alapján, hanem szervezetten jogot és lehetőséget kapja­­nak a tervszerű együttműködésre. A Madách téri pártszervezet vezetőségének, illetve titká­rénak ás az intézet Főigazgatójának kapcsolata megfelelő. ' A párttitkár és a főigazgató kéthetenként megbeszéli a fel­­merült problémákat. A vezetőség az egyébként készitett információs jelentés egy példányát a főigazgatónak eljuttatja. Mindezekből következően egyértelműen az egészségügyi integ­rációt segítő állásfoglalásnak tartjuk, hogy a partszer­vezetek kezdeményezését akceptálták és koordinálási jogot kapott Intézetünk pártszervezete a 3 Kerületben működő 5 alapszervünk vonatkozásában. Összefoglalva: Az integrációs folyhat az ettől függetlenül fennálló be­utalási rendelst következtében az T. kerület vonatkozásában lassabban halad, mint az integrált egység többi reezeben. Ezzel együtt a zavartalan betegellátás biztosítása mellett egyre több szakrendelés és fekvőbeteg osztály megfelelő kapcsolata alakul ki és a nehezítő körülmények ellenére ki­alakul a teljes integráció. Az illetékes állsmi és pért­­szervek kapcsolata megfelelő, kívánatos, hogy a pártszerve a megkapott koordinálási joggal mielőbb f fö'1 # dr.Bojszkó Imre főigazgató főorvos FESZIIK 189/1982, I — f f I —^ ■—te mm te-

Next

/
Thumbnails
Contents