Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1979-02-08

terjesztése, *j közönségrétegok bovnnása a hangversenyiétogatók , körébe, a zenei Ízlés fejlesztése - mindez megmutatkozik . vi­^ í Ttesara A 2o ówel ezelőtti néhány száz eloa­­délei munka eredményeiben. A 2o évvei e , , . dásról 1978-ig 2ooo-re növeltük vidéki előadásaink számat, közművelődési határozat uj lendületet adott törekvésünknek, Így az 1973-as igen magas alapról további előrelépés vált lehetővé. 1973-ban vidéken 1592 hangversenyen 5I0.000 látogató vett r szt. 1977-hen viszont már 1988 előadásnak 723.000 látogatója volt. Ez a szám 1978-ban még emelkedik. Az előadások számának növelé­sénél messzemenően figyelembe vettük a hatékonyság elvét, így a hálózat terjesztése során az átlagos látogatottság nem csökkent, hanem emelkedett. Emellett az elmaradottabb megyék is felzár­kóztak a hangversenyek számét és látogatottságát illetően. A fejlődést uj sorozatok indításával értük el, uj települések kap­csolódtak be a hangversenyéletbe, uj sorozatok indultak szakmun­kástanulók és szocialista brigádok számára. Kiemelkedő eredmény­nek tartjuk, hogy az Állami Ifjúsági Bizottság támogatásával ebben a szezonban mér több, mint 18 ezer szakmunkástanuló vesz részt vidéki ifjúsági hangversenysorozatainkon. Nemcsak a látogatók számának növelését, hanem Ízlésük formálását is művelődéspolitikánk részének tekintjük. Vidéken több "" "z zenekar működik. Hat nagyobb városunkban, Debrecenben, Gyorott Miskolcon, Pécsett, Szegeden, Szombathelyen hivatás" zene"ok, további négy helyen, Szolnokén, Kecskeméten, Nyíregyházán Vesz-, érámban, úgynevezett “fél-függetlenitett" zenekarok. Ezen kivul 'több városban és környékén amatőr zenekarok is fellépnek az Országos Filharmónia vidéki műsoraiban. E mellett f v °® tőzenekaraink, neves hazai és külföldi művészek és együttesek gyakran lépnek fel vidéki koncertjeinken és nemcsak a nagy varo­sokban, hanem kisebb helyeken is. V. Az Állami Hangversenyzenekar a Fővárosi Zenekar /és részben a Budapesti Hangversenyzenekar/utódaként, 1952 “""fi" 0 i1! 1- 1 oko «sta Ferenc sík János. 19_>9 óta lesi nevén. Főzeneigazgatója 195^ óta reren a zenekar külföldi turnékat is sűrűn bonyelit ie; főzeneigazga­­tójával együtt szívesen látott szereplője a nemzetközi hang­l---- i .füam raTjlJ — - -----fa— re----nK ‘--—— --­r r ó- 5 -

Next

/
Thumbnails
Contents