Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1979-01-11

r n 9 -technikai eszközeink kezelésében és nyilvántartásában hiányok ás rendezetlen dolgok kerültek felszínre. Ennek oka az ellátó­helyettesi beosztás gyakori cseréje, az ápitőzászlóaljtól át­került anyagok rendezésének elhúzódása, a meglévő széttagolt elhelyezés, és esetenként a hozzá nem értés, a hanyag kezeles. Ma már jelentős változásról számolhatunk be, az uj ellátóhelyet­­tes irényitásával az egész személyi állománynál szemléletvál­tozás következett be az anyagok kezelése, karbantartása, táro­lása terén. Ugyanakkor az elhelyezési feltételek teren is ja­vulás következett be. 11 munkahelyi bázison /: az állomány 59 X %-nak :/ megfelelő elhelyezést biztosítottunk a ruházati és vegyvédelmi felszerelésnek. Ha késéssel is 1930. középáré el­készül a Szalay utcai objektum emeletráépítése. Ezzel megol­dódik az egység ruházati raktár hiánya, a munkásőrjelöltek­nek megfelelő öltözőt biztosítunk, /: itt öltözik az állomány 53 %-a :/, akiknek - a PB. pincéjéből ás más helyekről köz- V ponti tárolásba kivánjuk vonni a vegyvédelmi felszerelését. A Hagy Sándor utcai pincében kialakított öltöző két szakasz számára biztosítja a komplex elhelyezesőt. Az uj fegyverállványok biztosítják, hogy a fegyverzeti anya­gokra is kiterjesszük a központi tárolás alá vont felszerelé­sek körét. Ezeken túl egy sor intézkedést tettünk a felszerelések, anyagok tárolása kezelésére vonatkozóan, a megfelelő karbantartsa, megó­vás és ellenőrzés fokozása érdekében. A kerületi Rendőrkapitányság épületében lévő tanácsterem meg­szűnésével romlottak a zászlóalj-vezetés munkakörülményei. Megfelelő helyiségek hiányában a törzscsoportok a parancsnoki irodákban egymást zavarva tudnak csak dolgozni. Parancsnoki értekezleteket, továbbképzéseket ás az állomány kiképzetthez szükséges tantermeket a kerületben mindig más-más helyen, ece­tenként a Mő. Vadász utcai objektumában tudjuk csak megtartani. Gondot ókoz az alegységek ki- és bevonulása is a szűk bázis ud­varán és a Szalay utcában is. ti . 1L i— - t

Next

/
Thumbnails
Contents