Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1978-10-19
r n- ÁA -a hatékonyság, a gazdaságosság az érdekeltség ellentmondásait; az irányitó, ellenőrző munkánk hiányosságait;- hosszú időre meghatározza a minisztériumi apparátus feladatát, ami jól szervezett, összehangolt munkát igényel az állami és a társadalmi szervektől. ra 2./A határozat adaptálása során végzett párt- és hivatali munka me gélénkitette- az elemző- vizsgálódó szemléletet, ami a nagyobb összefüggések felismerése mellett számos megoldatlan problémát és ellentmondást is feltárt:- a minisztériumi dolgozók a KB határozatot megismerték, értik;- az értelmezésben és főként a tennivalókban nagyon eltérő vélemények vannak; házon belül, de méginkább a MÉM és a többi főhatóság között. / /Ez a jelenlegi gazdasági helyzetben természetes, de éppen ezért megfontolt döntést igényel/. 3. / A KB. márciusi határozata végrehajtása érdekében eddig végzett munkát valójában a végrehajtást előkészítő munkának lehet tekinteni, ami nem lebecsülendő és összességében arányos. A megjelölt célok elérésének fontos feltétele- az V. 5 éves terv teljesítése, különösen nem Rb ez - imp. nagyon exponált a 79-es év; ; 3 L - r . _ ■ - — _ _ —— — —■—.-------■ —^