Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1977-01-13
A vállalatnál kifejlett szocialista munkaverseny folyik és valamennyi társadalmi szervezet eredményesen működik a feladatok megoldásában. A vállalat képes a XI. kongresszus irányelvei alapján az elénk tűzött célok megvalósításában. Alapszervezetünk párttagsága 1972-ig szintén az elódvállalatoknál dolgozott. Zömében az Állami Könyvterjesztő Vállalattól, kisebb részben a Müveit Nép Könyvterjesztő Vállalattól, illetve a Szövetkezeti Könyvterjesztő Vállalattól kerültek hozzánk. Az öttagú pártvezetőeóg jelenlegi összetételében az 197$. évi ^ választás óta dolgozik együtt. A párttitkár, a szervező titkár, az agitprop. titkár - 1972. óta - az előző vezetőségnek is tagja volt. A pártvezetősógben dolgozók közül négyen középiskolai végzettséggel rendelkeznek, egy elvtársnő a Lenin Intézetben végzett. A párttitkár utolsó éves hallgatója a Marxista-Leninista Esti Egyetem szakositó-kiegészitő tanfolyamának, a szervező titkár másodéves a MLEE szakositó évfolyamán, az ágit. prop. titkár a szakositó szociológia szakán államvizsgázott. A gazdasági felelős ML. középiskolát végzett, a tömegszervezeti felelős különböző pártoktatási formákban tanult. A pártvezetőségben dolgozók gazdasági beosztása a kővetkező:- 2 osztályvezető- 2 osztályvezető helyettes ^ - 1 személyzeti vezető Párttagságunk munkahelyi elv szerint négy pártcsoportban tömörül. II. Pártalapszervezetünkhöz 59 elvtárs tartozik. Közülük 28 nő, 31 férfi. Párttagságunk átlagos életkora 46 óv. Életkor szerinti megoszlásuk a következő: 2o-3o év 3o-4o év 4o-5o év 5o-6o év 6o év fölött 7 13 17 13 9 személy. Fizikai dolgozó 21, adminisztratív-ügyintéző 18, vezető 2o elvtárs. Egyetemet, főiskolát végzett 7 elvtárs, középiskolát 34, nyolc általánost 11, nyolc általános alatt 7 elvtárs.- 3 -