Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1977-09-22
r n 2 - Hol tart az integráció kórházi háttere? Egy megbeszélés volt ez ügyben a kórház /OTKI/ ós a Tanács vezetői között, ahol a szakmai együttműködés alapjaiban megállapodtak.- Miért ütközik ellenállásba a főállású üzemorvosi helyek szervezése? Ez elősorban személyi okokra vezethető vissza. /Protekció/- A táppénzes napokra vonatkozóan több kérdés marült fel. Elősorban azért, mert a fővárosi összesítésben igen kedvezőtlen helyen szerepel a kerület. Az intézet vezetése úgy tudja, hogy helyzetük jó. Különösen a korábbi évekhez viszonyított fejlődést nézzük, j ^ A tényszámokat felül fogják vizsgálni.- A szervezési és működési szabályzat kész-e ? Vázlata elkészült, a pártszervezet II. félévben fogja megvitatni. A vita során többen kiemelték a pártszervezet és az állami vezetés jó munkáját, amit az anyag is tükröz. Különösen kiemelten foglalkoztak az utóbbi időszakban elért eredményekkel. A szervezési felépítésben az egészségügyi osztály irányitó szerepét tisztázta a VB , mely az anyagban félreérthetően volt jelezve. A pártszervezet munkáját is többen kiemelték. i,o A VB döntése: Az előterjesztés reálisan tükrözi a helyzetet ezért a VB elfogadta, a határozati javaslattal együtt. Kapj ák: Irattár Jegyzőkönyv át te te u -^Sándor György Y) /Dr. Wes László 7 ( ^ pmt. PB titkár L- l — r